A TOP 50-ből hárman a Magyar Turizmus Zrt-t képviselik

Idén februárban harmadszor jelentette meg a magyar turizmus legbefolyásosabb személyiségeit bemutató kiadványát a Turizmus Kft. A 2015-ös összeállításban a Magyar Turizmus Zrt. vezetői közül hárman is szerepelnek: dr. Faragó Péter vezérigazgató másodszor, Glázer Tamás turisztikai vezérigazgató-helyettes és Kovács Balázs ausztriai külképviselet-vezető pedig első alkalommal.

turizmusHúsz szakmai szervezet képviselőiből és a Turizmus Kft. munkatársaiból álló zsűri idén is kiválasztotta az elmúlt év 50 legbefolyásosabb személyét a magyar turizmusban. Ők azok, akik az elmúlt évben leginkább befolyásolták a GDP csaknem tíz százalékát és 400 ezer ember megélhetését biztosító ágazat mindennapjait.

A 2015-ös év top 50-jébe szám szerint végül 55 ember került, hiszen – ahogy a korábbi években is – ezúttal is párban mutatkoznak be olyan szakemberek, akik közösen képviselnek egy-egy céget. Az idén harmadik alkalommal megjelenő kiadványban 20-an szerepelnek először a szakma legbefolyásosabbjai közt, és ugyancsak 20-an immár harmadszor. Ha szorosan a turisztikai szakmát tekintjük – szállodát, utazási irodát, légitársaságot és egyéb vállalkozást – akkor 27 szakember tartozik ebbe a kategóriába, 19-en áttételesen, a szakma közeli világból (például kulturális intézmények vagy fesztiválok éléről) képviselik a turisztikai szakmát, 9 személy pedig az államigazgatás és önkormányzatok területéről.

A kiadvány a Turizmus Kft. szerkesztőségétől rendelhető meg az alábbi linkre kattintva:
http://turizmus.com/elofizetes

Posted on 2016-02-03 in Egyéb

Share the Story

About the Author

Back to Top