A vokális jazz legendái a Jazztavaszon

Natalie_Williams

A négyszólamú jazzéneklés legjobbjaiként ismert Grammy-díjas énekegyüttes, a New York Voices, a magyar származású jazzdíva, Natalie Williams és Lisa Simone a Müpa Jazztavasz fesztiváljának főszereplői május 7. és 9. között. Az eseménysorozat idén a vokális találkozások jegyében telik, ugyanis a külföldi fellépőkhöz magyar zenészek és énekesek is csatlakoznak.

 

A Jazztavaszt Lisa Simone nyitja saját kvartettjével. Bár Lisa neve hallatán szinte mindenkinek először édesanyja, Nina Simone jut eszébe, mára Lisa is megtalálta saját zenei hangját és világát. Fiatalon lázadása jeleként az USA légierejéhez csatlakozott, és tizenegy évig ott szolgált, ám közben zenei pályáját is megalapozhatta, hiszen Németországban egy barátja közvetítésével felfigyelt rá a gospel nagyasszonya, Joan Faulkner. Leszerelése után minden idejét az éneklésnek szentelte, s hamarosan a Broadway ünnepelt musicalszínésznője lett. Nina halála után emléklemezt készített, majd a Sing the Truth projekt tagjaként az egész világot bejárta.  2014-ben All is Well címmel jelentette meg immár teljesen saját zenei anyagát. Budapesti koncertje is erre az albumra épül, de tiszteleg édesanyja munkássága előtt, és Harcsa Veronikával közösen is előadnak néhány számot a Simone-repertoárból.

A fesztivál második napján egy MOBO-díjra jelölt énekesnőt ismerhetünk meg, aki délvidéki származású édesanyjának köszönhetően folyékonyan beszél magyarul. Natalie Williams szólóban és a jazz funk lehengerlő bandája, az Incognito énekeseként lett világszerte ismert.  A tíztagú „Soul Family” projekt tagjaként havonta hallható a londoni Ronnie Scott’s Jazz Clubban. Hetedik szólólemezét Where You Are címmel nagymamája emlékének ajánlotta. A lemez a kritikusokat is lenyűgözte, a brit Time Out szerint ő az egyik legizgalmasabb brit énekesnő, aki az egyik pillanatban érzéki souldíva, a másikban kifinomult jazzénekes. Tavaly ősszel a budapesti közönségnek a Random Trip vendégeként mutatkozott be, de Berlinben és Angliában is játszott már együtt magyar zenészekkel, többek között május 8-i vendégével, Szőke Nikolettával is.

A Jazztavaszt a Grammy-díjas New York Voices zárja, amely nemcsak a jazz, hanem az R’n’B, a brazil zene, a pop és a klasszikus zene berkeiben is teljes biztonsággal közlekedik. Az énekegyüttes pályája huszonhét éve töretlen, sajátos szólamvezetésekkel, harmonizálásokkal és stiláris sokoldalúsággal teljesen egyéni utat találtak maguknak. 1996-ban első Grammy-díjukat a Count Basie Orchestrával közösen készített lemezükért kapták, de közreműködtek Paquito D’Riviera Brazilian Dreams című, Latin Grammy-díjat érő albumán is. Negyedszázados fennállásukat a híres WDR Big Banddel ünnepelték, de május 9-i kísérőzenekaruk, a Fekete-Kovács Kornél vezette Modern Art Orchestra sem ismeretlen partner számukra, hiszen már játszottak közösen. Ezen az estén a jól ismert örökzöldek mellett meglepetésnek szánt újdonságokat is hallhatunk majd tőlük.

 

 

YouTube:

 Lisa Simone – Revolution: https://www.youtube.com/watch?v=2YJBuAsR0GE&list=PL12AB11D1E1712D0E&index=52

Natalie Williams – Start Walking: https://www.youtube.com/watch?v=9XbPR9o6mCA

New York Voices – Love Me or Leave Me: https://www.youtube.com/watch?v=NYbMzu1Crek&feature=related

 

Facebook:

Lisa Simone: https://www.facebook.com/events/1676699919224001/

Natalie Williams: https://www.facebook.com/events/854656384591198/

New York Voices: https://www.facebook.com/events/371536213048034/

 

Jazztavasz 2015 – Vokális találkozások


Lisa Simone Quartet
2015. május 7. csütörtök 20:00 — 22:00, Fesztivál Színház

Közreműködők: Lisa Simone – ének, Ralph Lavital – gitár, Reggie Washington – bőgő, Sonny Troupé – dob

Vendég: Harcsa Veronika

További információ: https://www.mupa.hu/program/lisa-simone-quartet-2015-05-07_20-00-fesztivalszinhaz

 

Natalie Williams

2015. május 8. péntek 20:00 — 22:00, Fesztivál Színház

Közreműködők: Natalie Williams – ének, Al Cherry – gitár, Phil Peskett – zongora, billentyűs hangszerek, Robin Mullarkey – bőgő, James Maddren – dob

Vendég: Szőke Nikoletta – ének

További információ: https://www.mupa.hu/program/natalie-williams-2015-05-08_20-00-fesztivalszinhaz

A New York Voices és a Modern Art Orchestra
2015. május 9., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Közreműködők: Kim Nazarian – ének, Lauren Kinhan – ének, Darmon Meader – ének, Peter Eldridge – ének, Fekete Kovács Kornél – trombita, Modern Art Orchestra (zenekarvezető: Fekete Kovács Kornél)

További információ: https://www.mupa.hu/program/a-new-york-voices-es-a-modern-art-orchestra-2015-05-09_19-30-bbnh

 

 

 

Posted on 2015-04-27 in Média

Share the Story

About the Author

Back to Top