Egy előzetesen könnyednek tűnő, 6.5 km-es szuperspeciálissal kezdődött Fábiánsebestyénben az idei 4. G4S Tereperali OB-futam. A könnyedség azonban már délelőtt elszállt, miután kiderült, hogy ezúttal valóban igazuk lesz a meteorológusoknak: kánikula lesz a hétvégén. Dr. Várkonyi Andrea, a TV2 Tények műsorvezetője pl. hosszasan szemezett a versenyruhájával, majd megjegyezte: "Már a ruha felvétele is komoly kihívás ebben a melegben. " Andrea immáron hivatalos pilótaként erősíti a hétvégi futamon a Right Guard Opel Dakar Teamet, ráadásul egy tapasztalt terepralissal az oldalán: Liszi László szakágvezető navigál a híradósnak.
Hangverseny az edelényi árvízkárosultak javára
2010-06-14
A Miskolci Bölcsész Egyesület kamarazenekara
HAMPÓ JÓZSEF és MŰVÉSZBARÁTAI
2010 június 14-én hétfő délután 16,30-kor hangversenyt adnak az EDELÉNYI ÁRVÍZKÁROSULTAK JAVÁRA
a Diósgyőri Evangélikus Templomban (3534 Miskolc, Vár u. 7.sz)
a diósgyőri vár alatt, a fasor végén lévő sárga templomban
Folytatás>>>
Observer segélyszállítmány az árvízkárosultaknak
2010-06-13
Pénteken délután 2 órakor indult segélyszállítmányunk a Volvo telephelyéről, mivel az utolsó pillanatig érkeztek a felajánlások cégünk különböző partnereitől.
Az úticél Miskolc majd Felsőzsolca volt. Előzetes egyeztetéseink szerint az élelmiszerek és a vegyi áruk Miskolcra, az egyik helyi általános iskolába kerültek volna, míg a bútorokat Felsőzsolcán várták nagy szeretettel.
Folytatás>>>
Azért a víz az úr Árvíz borsodban
2010-06-13
Borsod megyében több települést is elzárt a megnövekedett vízszint a külvilágtól. Az emberek, amíg bírták homokzsákokkal próbálták feltartóztatni az áradást, ám sok esetben egy idő után kénytelek voltak feladni a harcot. Nézze meg a képeket, töltse le a Power Point -ot és segítsen. Szükség van rá...
Múzeumok éjszakája - Egy fantasztikus éjszaka
2010-06-11
A Magyar Nemzeti Galéria idén is gazdag és izgalmas programmal várja a Múzeumok Éjszakáján az érdeklődőket. Az éjszaka kiemelt programja a PAINT UP! VISUALPOWER virtuális épületfestő verseny döntője. Az Akusztikus színpadon ott lesznek az utóbbi néhány év legsikeresebb magyar zenekarai: a Magashegyi Underground, a Bijou, valamint a Barabás Lőrinc Eklektric együttes. A könnyűzenei koncertek mellett a komolyzenét kedvelőket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak kamarakoncertjei várják a kiállítóterekben, a jazz-rajongókat pedig a Transform Quintet koncertje.
Az Observer is részt vett a X. MIBE konferencián
2010-06-10
Hírigény és hírszolgáltatás címmel került megrendezésre a Magyar Információbrókerek Egyesületének 10. konferenciája. Az Observer Budapest Médiafigyelő Kft. képviseletében Dóka Attila ügyvezető helyettes tartott előadást a médiafigyelés esszenciájáról. Az immár tizedik alkalommal megrendezett szokásos éves konferencián, 2010-ben a Hírigény és hírszolgáltatás témakörben igyekeztek kurrens és autentikus szakembereket megszólaltatni.
Újabb megmérettetésre készül a Szalay Balázs vezette Opel Dakar Team, ugyanis elérkezett a következő magyar bajnoki futam ideje. A Csongrád megyei Fábiánsebestyén pályáin mérkőzik meg a mezőny, ahol eddig nem rendeztek még tereprali futamot. Összesen 442 km-t kell megtenniük a versenyzőknek a hétvégi futamon, melyből pontosan 400 km hosszúra szabták a mért szakaszokat. A 20 autós induló közül öt egység az Opel Dakar Team járművei közül kerülnek ki, akik közé visszatér a TV2 híradósa, Várkonyi Andrea is.
Kojak rendet tesz! - Játékos nyomozás a Filmmúzeummal
2010-06-09
Nagyszabású kampányt indított a Filmmúzeum Kojak rendet tesz! címmel. Budapest főbb közlekedési csomópontjaiban építési hálókon felbukkanó óriáshirdetésekkel találkozhatnak a járókelők, emellett tegnap Kojak hasonmások osztogattak nyalókát a főváros forgalmasabb pontjain, és aktivizálták az érdeklődőket a Facebook játékra. A Filmmúzeum hétköznaponként 19:15-től sugározza a Telly Savalas által fémjelzett népszerű sorozatot.
Bemutatjuk az Observer új partnerét: a Vajdaság Ma hírportált
2010-06-08
A Vajdaság Ma Újvidéken szerkesztett délvidéki magyar internetes hírportál. A Vajdaság Ma az első magyar internetes újság volt Vajdaságban. 2003-ban alapította Sebestyén Imre, a jelenlegi főszerkesztő és felelős kiadó. Teljesen magánkezdeményezésből és magáneszközökből jött létre, majd a kiadója/működtetője szerény támogatásának, a későbbiekben alapítványi támogatásoknak köszönhetően működhetett. 2003 óta a Vajdaság Ma a délvidéki magyar sajtótér ismert szereplőjévé vált, gazdagítja és kiegészíti a vajdasági magyarság tájékoztatását.