HETEDIK HELYEN VÉGZETT TALMÁCSI GÁBOR MUGELLOBAN
2010-06-07
Talma csoda rajtja most is bejött, a hetedik helyről a harmadikra ugrott. Az élen Andrea Iannone ellépett a mezőnytől és az őt üldöző hatos bolyban komoly előzgetések kezdődtek. Ennek a bolynak volt tagja Talma is, akinek motorja nem bírta a kegyetlen tempót és lassulni kezdett. A Fimmco Speed Up magyar versenyzője a hetedik helyen motorozott a nagydíj második felében és itt is intette le a kockás zászló.
Folytatás>>>
DEPERO, A FUTURISTA - a Magyar Nemzeti Galériában
2010-06-03
A Magyar Nemzeti Galéria 2010. június 4-től augusztus 22-ig mutatja be az olasz futurista, Fortunato Depero (1892–1960) festő, reklámgrafikus és formatervező első magyarországi életmű-kiállítását. A több mint száz Depero-művet bemutató kiállításon a futurista művész festményeivel, papírmunkáival, színes kárpitjaival és reklámterveivel (többek között a Campari cég, a Vogue és a Vanity Fair számára), valamint piktoplasztikus színházi kísérleteivel találkozhatnak az érdeklődők. A tárlat anyaga a művész hagyatékát őrző Mart (Museo di Arte Moderna e Contemporanea di Trento e Rovereto) gyűjteményéből érkezik.
2009-ben a Dakar már felfedezte magának Dél-Amerikát és megvetette lábát a csodák kacskaringós földjén mely mindig újabb és újabb meglepetéseket tartogat. A 2011-es útvonal kijelölése során bebizonyosodott, hogy a felfedezésre váró táj egyszersmind lenyűgöző és komoly kihívásokkal teli. A verseny Argentin szakasza öt új tartományon vezet keresztül. A Jujuyt, Saltat és Tucumant érintő út a bolíviai határ tövében húzódik. Ezen a szakaszon (mely az ország 23 tartományából 17-et szel át) az ország legedzettebb lovasai három év alatt hajtják keresztül marhacsordáikat.
Talma már Olaszországban készül a hétvégi futamra
2010-06-03
A hét végén Mugelloban folytatódik a küzdelem a vb pontokért. Ez az a versenyhelyszín, ahová Talmácsi Gábor minden évben szívesen tér vissza. Nemcsak azért, mert szereti ezt a pályát, hanem azért is, mert 2005-ben itt sikerült legelőször felállnia a dobogó legfelső fokára. Gábor már hétfő óta kint van Olaszországban, ahol a szokásos edzések mellett speciális kezelésekkel is készül az újabb megmérettetésre.
A Dróthuszárok az idei pünkösdi hétvégén Kétvölgybe helyezték ki székhelyüket. Három évvel ezelőtti, nagy sikerű túránk helyszínére tértünk vissza, hogy bejárjuk a magyar-szlovén-osztrák hármas határ ismerős és még felfedezetlen lankáit. Első nap gyalogtúrát tettünk a Hármashatár-emlékhelyhez, majd két napig Kétvölgyből kiindulva barangoltuk be Ausztria és Szlovénia határvidékeit, míg az utolsó napon, Pünkösdhétfőn megismételtük tavalyi, sikertelen kirándulásunkat a Kőszegi-hegységben. Ezúttal nagyobb szerencsénk volt: eljutottunk Lockenhaus váráig, és sikerült a teljes hétvégét jelentősebb eső nélkül megúsznunk.
Gyermek- és ifjúsági programok, családi rendezvények a Piknik Parkban
2010-05-29
A Piknik Parkkal május 29-től Pécs belvárosa egy újabb csodálatos, zöldterülettel gazdagodik, amely tíz hétvégén át az EKF-évadhoz is kapcsolódó tartalmas és ingyenes programokkal vár minden érdek-lődőt. Az Északi Várfalsétányon található kert lehet a családosok, fiatalok és az idősebbek új találko-zási pontja.
Folytatás>>>
Audi Hungaria Iskola szeptembertől Győrben
2010-05-27
Az Audi Hungaria kezdeményezésével 2010. szeptemberében indul az MNÁMK* "Audi Hungaria Német Általános Iskola és Gimnázium" Győrben. Dr. Ottófi Rudolf Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere, Dr. Knáb Erzsébet, az MNÁMK főigazgatója és Thomas Faustmann, az Audi Hungaria ügyvezető igazgatója a mai napon sajtótájékoztató keretében jelentette be a város, az iskola és a vállalat jövőbeni együttműködését. Az Audi Hungaria Győr városával és az MNÁMK-val közösen teremti meg az iskola létrehozásának és működésének keretfeltételeit.
A frekventált, dinamikusan fejlődő Erzsébet városban, a VII. kerületben, a Liszt Ferenc tér valamint a Zeneakadémia közelében, a Fészek Művész Klubbal szemben található, újonnan megnyílt Kertész29 Galéria a minőség elkötelezett támogatója. A kölcsönösség alapján tervezik, hogy az OBSERVER-rel is mielőbb együttműködjenek. A 2010. május 15-én megnyílt galéria célul tűzte ki - mint a megnyitón elhangzott - a kortárs művészek felkarolását, bemutatását, lehetőséget kínálva a különböző művészeti ágak minél szélesebb körű megismertetéséhez.
A cím rövid megfejtése: Újszilváson volt az V. Ágyaspálinka Fesztivál, melynek "mindenese" a községben tevékenykedő, de határokon túl is jól ismert Bolyhos László és fia. Pontosabban a családi pálinkafőzőt üzemeltető Bt-jük. A család specialitása az aszalt gyümölcs ágyon - innen az ágyas név - érlelt, 50 fokos pálinka. A térség és a szélesebb "hungarikum" kedvelőinek érdeklődésére jellemző volt, hogy a cégtulajdonosnak még a tányérjai is elfogytak késő délutánra. Szerencse, a pálinkáspoharak nem... Fontos a hír, a reklám, a vendégváró hangulat közvetítése a médiának minden formájában, de ennek figyelésére is kell gondot fordítanunk - mondta honlapunk tudósítójának a társaság vezetője.