2010-ben sem áll meg a hazai küzdősport élet. Február 6-án Dunaújvárosban rendezik a következő Super GP-t, szám szerint a harmadikat. A gálán szorítóba lép a hazai K-1 király, Karacs Attila, az újdonsült Muay-Thai VB ezüstérmes Muskotály Bálint, az It’s Showtimen kiválóan harcoló keceli, Imre Zsolt, valamint Győrfi Csaba, aki az első hazai K-1 MAX forduló győztese.
Folytatás>>>
POZITÍV PRÓBA
2009-12-14
Talmácsi Gábornak ma nyílt alkalma először kipróbálni új Moto2-es motorját Valenciában. 50 kört tett meg és leggyorsabb köridőként 1.37.8 állt a neve mellett. A mai munka nem volt nevezhető igazi tesztelésnek, inkább csak kipróbálta a magyar versenyző az FTR vázat.
Folytatás>>>
Töltsön egy estét Kornis Mihállyal a Magyar Nemzeti Galéria remekművei között
2009-12-14
Kedves Barátom! Szeretnék megmutatni Önnek néhány festményt, amit így még biztosan nem látott. Titokzatos sétára hívom.
Vár az éden, ami itt van. Csak mi felejtünk ott lenni. Jöjjön velem: legyünk jelen.
Volt már ilyen, de most hetek óta – az állatvédő szervezetek minden erőfeszítése ellenére – folyamatosan teltház van. A Telep feladata Budapest közterületeiről begyűjteni a kóbor kutyákat, és átvenni a lakosság megunt kutyáit.
Folytatás>>>
Egyre több a csúcstechnikával dolgozó cég - egyesületük az Ipari Parkok Egyesülete (IPE) 15 éves
2009-12-08
Az ipari parkok a gazdaság meghatározó szegmensét képezik: az ipari teljesítmény egyharmada, kétszázezer fő feletti foglalkoztatotti létszám, a szolgáltatások széleskörű hozzáférése, a hálózatépítésben rejlő lehetőségek – mind mind felértékelik a parkokat. A folyamatban a kezdetektől aktív szerepet vállalt a most 15 éves IPE – Ipari-, Tudományos-, Innovációs- és Technológiai Parkok Egyesület.
Folytatás>>>
Filmbemutató a Szent István Bazilikában
2009-12-07
Szeretettel meghívjuk Önt a Szent István Bazilikába, 2009. december 13-án vasárnap 17:00 órakor nemzeti kincsünkről, a honalapító Szent Királyunkról elnevezett csodálatos templomról készült dokumentumfilm bemutatójára.
Folytatás>>>
XVI. Betlehemi Jászol c. kiálltás a Vajdahunyadvárban 2009.dec. 10. - 2010. jan. 17.
2009-12-07
A Magyar Kézművességért Alapítvány novemberben meghirdetett nyílt pályázatára 171 hazai és határon túli kézműves, tárgyalkotó népművész és kézműves iparművész, hivatásos és műkedvelő alkotó, ovódai és iskolai csoport, nyugdíjas kör, gyengénlátók, és értelmi fogyatékosok küldték el alkotásaikat.
Folytatás>>>
Szinyei és Munkácsy, rendkívüli vezetés a Nemzeti Galériában
2009-12-07
A The Salgo Trust for Education (Port Washington, New York) tulajdonából a Zimmerli Art Museum (New Brunswick, New Jersey) tartós letétjében lévő képek, Szinyei Merse Pál Anya és gyermekei, valamint Munkácsy Mihály Szénagyűjtés című alkotásai még az év végéig láthatók Magyarországon.
Folytatás>>>
Közlemény és meghívó
2009-12-04
Az Országos Jogpont Hálózat 141 irodájában minden állampolgár ingyenesen kap munka-, társadalombiztosítási és cégjogi tanácsot.
Folytatás>>>