Kalapács alatt az igazgatósági páholy a Hair-premierre
2010-08-09
A Hair premierjére, vagyis augusztus 13-ra árverésre bocsátja a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetősége a hat fős igazgatósági páholyt. Az árvízkárosultakat szeretnék segíteni ezzel a gesztussal, hiszen a teljes befolyt összeget a szerencsétlenül járt, otthonukat elvesztő embereknek ajánlják fel. "Minden olyan szervezetnek, amely a közösségért tevékenykedik, kötelessége a társadalmi szerepvállalás - vallja Bátyai Edina igazgató. - Ennek szellemében igyekszem olyan akciókat is szervezni, amelyeknek célja, hogy anyagi akadályok miatt senki se maradjon le a kultúráról.
Sarkadi Kriszta, az új kapcsolati minták hírnöke igazából Szerelem című párkapcsolati tanácsadó blogjának egyik bejegyzésében az ellenkező irányból közelítve keresi a választ: megvizsgálja, hogy mi az, ami nem szerelem. Nem szerelem az önzőség, a hatalmi harcok, a birtoklás. Tehát a szerelem igazából ezek ellentéte, vagyis - az adás. Ha pedig szerelem az, amikor adunk, ez azt kell jelentse, hogy a szerelem egyenlően ad annak, aki szeret és annak, akit szeretnek. Hiszen, ha a szerelemben nincs önzés, akkor az önzés kivetítése sem történhet meg.
Csaknem másfél hónapos kényszerszünet után hétfőtől folytatja működését az Újvidéken szerkesztett Vajdaság Ma internetes újság. A portál június 22-én állt le anyagi okok miatt, ezek az okok részben elhárultak, legalábbis annyira, hogy a médium munkatársai a következő hónapokban - további kedvező fejlemények reményében - folytathassák a munkát: a hiteles és pártatlan tájékoztatást. Tulajdonképpen azok a pénzek érkeztek meg a Honestas Ügynökségnek, a portál működtetőjének a számlájára, amelyeknek már a leállás előtt ott kellett volna lenniük.
Magyar Ropszódiák. Félicien Rops, egy belga szimbolista grafikus művészete
2010-08-05
Félicien Ropsnak (1833-1898), Baudelaire és Zichy Mihály barátjának, a belga szimbolizmus nagy alakjának, a "modern dekadencia grafikusának" mintegy száz művet felvonultató kiállítása a vallon-magyar kulturális egyezmény keretében, a Magyar Nemzeti Galéria és a namuri Musée Félicien Rops együttműködéseként valósul meg. Az együttműködés első állomása a namuri múzeumban 2009-ben bemutatott Zichy Mihály - Gustave Doré, Deux "monstres de génie" című nagysikerű kiállítás volt, amelyet 2010 őszén Félicien Rops budapesti tárlata követ.
Mezőgazdasági károk: még augusztusban is jöhet jég- és viharverés
2010-08-03
Az egyre kiszámíthatatlanabb időjárás, a jégesők és a viharok nem csak a lakóházakban okoztak hatalmas károkat, de sajnos a mezőgazdaságból élőket is nagyon nehéz helyzetbe hozták. A Generali-Providencia Biztosító Zrt. július végéig több mint 1900 ilyen káresetet regisztrált, a jég- és viharkárok becsült értéke közel 2,3 milliárd forint. Ez utóbbi messze az egyik legmagasabb a hazai biztosítótársaságok által mért kárértékek között. A Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) júliusi adatai alapján közel hétezer mezőgazdasági káresetet jelentettek be a biztosítótársaságoknál. A bejelentett károk értékét a szakemberek hatmilliárd forint fölé becsülik.
Talmácsi Gábor is benne lesz az Üvegtigris 3-ban
2010-08-02
Talmácsi Gábor és Stefano Favaro is látható lesz az Üvegtigris harmadik részében. Talmáék a Right Guardnak köszönhetően kerültek a produkcióba, Németh Ottóval együtt, aki szintén szerepet kapott. Jelenleg is forgatják a nagy sikerű Üvegtigris folytatását, világbajnok motorversenyzőnk Talmácsi Gábort is felfedezhetjük majd az egyik jelenetben. A hosszú forgatási éjszaka során a magyar motoros találkozott a film alkotóival, szereplőivel.
2010 első féléve: Magas fordulatszámon az Audi Hungaria
2010-07-30
Győr, 2010. július 30. - Sikeres első félév: az Audi Hungaria termelési volumene 2010 első félévében ismét nagymértékben emelkedett. Ez év június végéig 876.932 (661.847)* motor készült Győrben. Ez 32 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában. Az első félévben összesen 21.493 ( 17.169) jármű hagyta el a gyártócsarnokot, ebből 9.625 (8.537) Audi TT Coupé, 3.330 (2.884) TT Roadster és 8.538 (5.748) Audi A3 Cabriolet. Ez a darabszám 25 százalékos növekedésnek felel meg. A termelési volumen nagysága az árbevételben is tükröződik: a vállalat az év első hat hónapjában 681 milliárd forintos (490 mrd.) árbevételt ért el.
Programajánló a Budapest Nyári Fesztivál 2010. augusztus 5-15-ig tartó időszakára
2010-07-30
Augusztus 5. csütörtök (20.00) - A kávéház Goldoni vígjátéka a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának előadásában a pénz hatalmáról, kisszerű érdekekről, tisztességtelen üzletekről és nevetséges szerelmi intrikákról. Az összegabalyodott szálak, kusza helyzetek, fura alakok, titkos üzelmek, szerelmesek és szeretők, adósok és hitelezők könnyed világa csak a felszín. Mögötte ott lappang a szenvedés, a magányosság, a szomorúság, a fény és árnyék kontrasztja, hasonlatosan a velencei maszkokhoz, amelyek mögött talán egészen más arc rejtőzködik, mint várnánk.
A felvételi ponthatároknál megőrizte vezető pozícióját a Budapesti Corvinus Egyetem
2010-07-27
Idén 462 pont volt a legmagasabb ponthatár a felvételi eljárás során, amelyet a tavalyihoz hasonlóan idén is a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi karának nemzetközi gazdálkodás szakján kellett teljesíteniük a jelentkezőknek. A maximum 480-as ponthatárt az idén sem kellett egyetlen szakon sem elérni. A 480 pontot hozott 362 felvételizőből 44 hallgató a Budapesti Corvinus Egyetemen tanulhat.