|
A székely népviselet legnagyobb ünnepét tartották Csíkszeredában
A Csíksomlyói Búcsú után, amely a világ magyarságának legnagyobb talákozója, a másik, ugyancsak nagy tömegeket megmozgató ünnep Székelyföldön az Ezer Székely Leány Napja. A székely népdal, néptánc és népviselet napját először 1931-ben szervezték meg, az utóbbi években hagyományosan július első szombatján tartják. Az ünnepségen ott a helye minden hagyományőrző csoportnak, de részt vesznek rajta azok is, akik nem szervezett formában ápolják a székely népi örökséget.
A rendezvényre ebben az évben is több száz népviseletbe öltözött legény és leány érkezett, egész Székelyföldről, de jelen voltak a huszárok képviselői is. A csoportokat Csíkszereda főterén fogadták, ahol az idén egy történelmi zászlósor ünnepélyes bemutatására is sor került. Ezután a hagyományórzők a résztvevőket egy óriási táncos forgatagba vonták be, amelyben részt venni igazán felemelő érzés volt. Pördült a sok szoknya, egyszerre dobbant a sok csizma, de egyszerre dobbant több ezer székely magyar táncos és néző szíve is.

Az Ezer Székely Leány Napja műsoros részére a csíksomlyói nyeregben került sor, ahol a csoportok bemutathatták néptánctudásukat, az énekesek megcsendíthették hangjukat. Díjazták a legszebb, legeredetibb népviseleteket, majd a legnépesebb csoporttal felvonuló település, Csíkmindszent megkapta a rendezvény főnyereményét, a két díszesen faragot esketőszéket.

Ez a nap a népdal, néptánc és népviselet olyan nagyszabású ünnepe Csíkban, amelyet minden utazási irodának érdemes bevennie az ajánlatai közé. A vendég itt egy nap alatt a teljes Székelyföld népi kultúrájáról képet alkothat úgy, hogy akár be is kapcsolódhat a nagy közös táncforgatagba.
Kovács Csaba
További információk és képek az eseményről:
Link #1
|
Link #2
|
Link #3
Archív cikkek ebben a rovatban:
Chopin fesztivál Bécsben (2010-09-09)
Rotary Irodalmi Díj: RID 2010 (2010-09-07)
Rippl-Rónai-kiállítás a Szolnoki Galériában (2010-09-07)
Ünnepi forgatag a Budai Várban - 19. Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál (2010-09-06)
Rembrandt rézkarcai a REÖK-ben (2010-09-03)
Ünnepi előadással indul a Szegedi Szabadtéri 80., jubileumi évada (2010-08-26)
Születésnapi Pécs (2010-08-23)
Korlátlan globalizáció, korlátolt nyelvhasználat (2010-08-19)
DEPERO, A FUTURISTA - Már csak egy hétig látható! (2010-08-16)
Programajánló: Budapesti Nyári Fesztivál 2010. augusztus 16-28. (2010-08-13)
Legendák a Margitszigeten, színházimádók igazi csemegéi a Városmajorban! (2010-08-10)
Kalapács alatt az igazgatósági páholy a Hair-premierre (2010-08-09)
Magyar Ropszódiák. Félicien Rops, egy belga szimbolista grafikus művészete (2010-08-05)
Programajánló a Budapest Nyári Fesztivál 2010. augusztus 5-15-ig tartó időszakára (2010-07-30)
A felvételi ponthatároknál megőrizte vezető pozícióját a Budapesti Corvinus Egyetem (2010-07-27)
|