Éjfélkor indult a 89.5 Music Fm

2012-03-06 14:48:06

Stílusosságot, kapcsolatközpontúságot és magas színvonalat közvetít hallgatói számára a 89.5 Fm sávon debütáló új rádió adó - hirdeti sajtóanyagában a Music Fm. Az új rádió adó kedd éjszaka 0:00 perckor indul és szerda reggel már Harsányi Levente, Pordán Petra és Hajdu Steve ébresztik a hallgatókat. A többi műsorsávban is ismert rádiósok jelentkeznek, délutánonként például Cooky segíti majd a tanulást és a munka utáni lazulást.

Fotók: Dóka Attila | Forrás: OBSERVER, Music Fm

A március 7-én startoló Music Fm a fiatalokat és a fiatalos hallgatókat célozza meg, ezért mindent beleadtak, hogy egy könnyen emészthető, de igényes, értékteremtő rádiót hozzanak létre. Ennek megvalósítására pedig a világ legmodernebb, mozgó rádiós közvetítést nyújtó eszköze áll rendelkezésükre, mellyel realtime stúdió minőségben be tudnak jelentkezni a világ bármely pontjáról, legyen az földön, vízen, vagy levegőben. Bizonyára ezek mindegyikére lesz példa a közeljövőben, hiszen a Music FM műsorvezetői nem steril körülmények között, a stúdióban ülve beszélnek majd az életről, hanem maguk is részesei lesznek a pörgésnek.

Arról pedig, hogy mindez szórakoztató formát öltsön, nap mint nap jól ismert műsorvezetők gondoskodnak. A hétköznap reggeleket az "Önindító"-ban Harsányi Levente, Pordán Petra és Hajdu Steve teszi élvezhetőbbé, 10 órától pedig Mák Kata veszi át a mikrofont. A délutáni csúcsban RoadShow-val jelentkezik a stúdióból Balogh Tamás, az utcáról pedig Fittikém, a Kém. 17 órától 21 óráig a tört franciaságáról ismert Cooky uralja az étert, 21 óra után pedig Iller Bálint vezetésével zúz majd a Music Killers. Híreket 6:00-tól 10:00-ig minden óra előtt 3 perccel, óránként két alkalommal, ezt követően este 20:00 óráig óránként egyszer hallhatunk.

Az onair megoldásokat 21. századi, egyedi online alkalmazásokkal egészítették ki. A www.musicfm.hu weboldalon szórakoztató videós tartalmakkal várják a fiatalokat.







További cikkek Média témában:

Műsorajánló: Rádió Orient 2013.05.16. »

MTVA: Nincs pardon »

Műsorajánló: Rádió Orient 2013.05.15. »

Műsorajánló: Rádió Orient 2013.05.14. »

A Magyar Mezőgazdaság legújabb számában »