Mackó, nyúl és olimpiás körmök

2012-08-06 11:33:17

Van valami, ami nem hiányozhat Kovács Sarolta utazótáskájából egyetlen versenyen sem. Az illető egy kis mackó, „aki” bejárta már az egész világot, s nemcsak az éppen aktuális országba kíséri el fiatal öttusázónkat immár 2006 óta, hanem a versenyhelyszínekre is, miközben gazdája úszik, vív, lovagol, fut és lő a mackó ott kukucskál kifelé a táskából.

„A macinak az idén társa is lett, Fehérvár városától kaptam egy nyulat, úgyhogy most ketten csücsülnek a táska mellett. Azért nem benne, mert egyelőre semmi sincs benne, kedden este utazunk, délelőtt pakolok be” - mosolygott a Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttműködő Kovács Saci.



S hogy miért hagyja ennyire az utolsó pillanatra a rámolást? Praktikus oka van: azért, mert még az utolsó napon is fut, lő, vív - márpedig a pengék és a fegyver először kerülnek be a táskába, mint nagyon fontos eszközök.

„Rituálé-szerű nálam a készülődés, szinte szertartás-szerű. Megvan, hogy a vívótáska melyik fakkjába mit teszek, először a pengéket csomagolom be, utána jöhet a többi. Persze, az utóbbi napokban már elkezdtem előkészíteni, mit veszek, de még semmit sem tettem be a táskába. Amúgy nagyon tetszenek az olimpiai ruhák, szívesen viselem majd őket.”

Amikor a „csajos” dolgokról kérdezzük, Kovács Saci elárulja, a sportcuccokon kívül nemigen tesz be utcai ruhát, talán csak egy csinosabb darabot, azt is csak azért, ha a záróünnepség után esetleg tartanak egy kis mulatságot, vagy ha meghívják valahová, ahová elegánsabb cuccban kell menni, ne kelljen szégyenkeznie.

A körmét azonban már ünnepi díszbe öltöztette: „Egyvalamit biztosan nem hagyok itthon, a piros, fehér és zöld körömlakkot. A kezemen már olimpiai díszbe öltöztette a körmeimet a műkörmös, de a lábam sem maradhat ki a sorból. A kezemen minden ujjam máshogy néz ki, az egyiken ötkarika van a másikon hullámzó zászló, a harmadikon lobogó de kristályokból és így tovább. Mindegyik más, de mindegyik ugyanazt célozza - készítem vele a lelkemet a nagy napra...” - mondta Kovács Saci, akinek a londoni lesz az első olimpiája.





További cikkek Sport témában:

Pelikán megszökött - és nyert »

Farkas: Áttörtem a gátakat »

Nagy Sanyi: Az egészség szolgálatában »

Kelemen nem csak saját álmát váltotta valóra »

Bedák: újabb fehérorosz »