Varga Norman, a magyar Forrest Gump újra itthon!
2012-08-07 19:12:39
Varga Norman július 27-én, a londoni Olimpia nyitóünnepségének napján fejezte be 50 napon át tartó küzdelmét, a napokban peidig stábjával együtt épségben visszaérkezett Magyarországra. A 25 éves visszavart karú ifjúságvédő több mint két hónapja indult útnak futva Budapesttől a brit főváros felé, hogy megmutassa az embereknek: nincs lehetetlen!
Varga Norman Csák Jánossal, a londoni magyar nagykövettel
Nemrég tervezett útjának utolsó kilométerét is lefutotta Londonban Varga Norman, aki már Budapesten piheni ki útjának fáradalmait. Norman 50 nap alatt minden nap közel egy maratonnyi távot teljesítve küzdött fáradhatatlanul céljának eléréséért. Június másodika óta rengeteg nehézséggel kellett megküzdenie egészségügyi állapota és egy szponzori visszalépés miatt. A teste is többször erősen figyelmeztette a hihetetlennek tűnő vállalkozás kockázataira: több hétig Achilles-ínyének gyulladása miatt volt nehézkes a haladás, majd izomszakadás és rándulások is lassították. A sok harc dacára a fiú végül sikeresen keresztül futott Szlovákián, Ausztrián, Németországon, Franciaországon, Luxemburgon, Belgiumon és Hollandián is, amíg Angliába érkezett.
"Minden nehézség ellenére nagyon hasznos volt az út, rengeteget tanultam. Sok csodás embert ismertem meg, valamint szövetségeseket és támogatókat szereztem a szervezetünk jövőbeli terveihez" - meséli Varga Norman, a
A Hyde Park, a Tower of London, a Tower Bridge, a Buckingham Palace, a London Eye, a Piccadilly Circus és az Oxford Street környékén való futás után természetesen a főbb olimpiai helyszíneket is meglátogatta. "A városban szinte harapni lehet az Olimpia okozta izgalmat és örömöt, amelyet az itt lévőknek okoz, csodálatos érzés itt lenni és részesének lenni ennek a nem mindennapi eseménynek" - mondta el a 25 éves ifjúságvédő.
A fiatal magyar a "Mutasd meg Te is mire vagy képes!" mozgalom elindítójaként szeretné ráébreszteni a fiatalokat arra, hogy semmi sem lehetetlen, valamint hogy akaraterővel és kitartással bármit el lehet érni. "Remélem, hogy általam mindenki egy kicsit közelebb került ehhez az érzéshez, és hogy erőt tudtam adni embereknek az álmaik megvalósításához! Elhatároztam, hogy ezentúl minden évben megszervezek egy ehhez hasonló figyelemfelkeltő akciót, hogy minél többen rá tudjanak ébredni az üzenetem fontosságára, és bízom benne, hogy így is lesz. Ezután már a magyarokon a sor: most Benneteket kérünk arra, hogy mutassátok meg mire vagytok képesek!" - zárja Norman, aki egyben gratulál a már aranyérmet szerzett kiválóságoknak. Budapestre érkezve napjait már a következő figyelemfelkeltő akciók szervezésével, az egyesületében folyó munkával tölti, valamint a médiától érkező megszaporodott felkéréseknek is megpróbál eleget tenni.
Koczka Máté
További cikkek Sport témában:
• Farkas Norbi: kalandos edzőtábor »
• Rapport Malmö után Franciaországban is tarolt »







