Újnyugatos csapat indult a Magyar Borok Útja Rallyen

2012-09-02 10:22:28

A XVII. Magyar Borok Útja Rallyen egy Nissan Micra gépkocsival a Nyugat Most "színeiben" állt rajthoz, majd teljesítette is az 1000 kilométeres távot Szabó Zoltán Attila a folyóirat alapító-főszerkesztője és társa, Dalia László, a Mix magazin főszerkesztője. A duó nem először vett részt a rangos eseményen, melynek sportszakmai igazgatója a kétszeres Európa Bajnoki bronzérmes rali-legenda, Ferjáncz Attila.




A "közéleti" rali idén nem a Parlament, hanem a Közlekedési Múzeum elől startolt. Innen a flotta Érpatak, a Tokaji Borvidék több települése, Eger, Egerszalók, Gyöngyös, a Hungaroring, a Balatoni Borrégió és Agárd érintésével autózott vissza a fővárosba. A háromnapos futam ellenőrző pontjait, állomáshelyeit természetesen egy-egy elismert borpince, borház vagy borkatakomba közelében alakították ki a szervezők, akik az első versengés (1995) óta azt vallják: "a hazai borok és borvidékeink mellett az esemény fontos célja gasztronómiánk, turisztikai vonzerőnk, a környezetvédelem és a közlekedésbiztonság népszerűsítése". S mivel a Nyugat Most Szabó révén részese lett a nemes küzdelemnek, így a magyar irodalom értékeire is nagyobb figyelmet fordíthattak a pilóták és navigátorok, az őket megvendégelő borászok, valamint a futam történéseire kíváncsi közönség.


Érdekesség, hogy Tolcsván, Babits László birtokán is megfordultak a ralisok. A 2009-ben az Év Borászának választott szakembert rokonsági kötelék fűzi a költő-géniuszhoz, így érthetően nagy örömmel fogadta a Nyugat Most tiszteletpéldányát Szabó Zoltán Attilától. Mint ismert, az orgánum 2012 márciusában két esszét is közölt (a szerzők: Czeizel Endre és Sipos Lajos voltak) Babits Mihályról.


Mint utaltunk rá, a 48-as rajtszámmal ellátott Nissan Micra csomagtartójában ott lapultak a Nyugat Most korábbi számai, melyeket - informált a főszerkesztő - szétkapkodtak a versenyzőtársak és a borászok. Utóbbi nem olyan nagy meglepetés, ha tudjuk, hogy a közkedvelt irodalmi lap fővédnöke Konyári János.


Az alapító-főszerkesztő a bor és a kortárs irodalom kapcsolatáról nemrég így nyilatkozott a Vinoportnak: "az elmúlt két év egyik fontos üzenete volt, hogy az irodalomnak újra természetes közege a borospince, a kávé- és teaház és a többi gasztronómiai szentély. Korábban a Nyugat Ma, jelenleg a Nyugat Most hirdeti, hogy az olyan közösségi terek, amelyek korábban inkább csak az üzletről szóltak, mára befogadják a kultúrát és az irodalmat..."


- vámosi -





További cikkek Kultúra témában:

A Néprajzi Múzeum új programsorozata »