Category Archive for: Művelődés

Nagy sikerrel zárult a magyar kulturális hét kína legfontosabb művészeti fesztiválján, sanghajban

Hatalmas érdeklődés és kiemelkedő fogadtatás kísérte Magyarország bemutatkozását Kína legrangosabb művészeti fesztiválján. Az 1999 óta évente megrendezésre kerülő China Shanghai International Arts Festival fontos törekvése, hogy egy-egy ország kultúráját megismertesse a közönséggel, ezért minden évben egy kiválasztott nemzet kiemelt figyelmet és lehetőséget kap, hogy a fesztiválon prezentálhassa gazdag kultúráját, elsősorban az előadóművészet terén.   2016.…

Read More →

Bowie utolsó albumának zenekara a Müpában

A januárban elhunyt ikon, David Bowie utolsó albumán egy, a jazz világában már jól ismert négyes, a Donny McCaslin Quartet szolgáltatta a zenei alapot. Európai turnéjuk egyik állomásaként november 4-én a Müpában a nemrég megjelent új lemez dalai mellett biztosan felcsendül majd néhány jól ismert Bowie-dal is.   Donny McCaslin neve nem ismeretlen a jazzrajongók…

Read More →

Karc – Adj hangot a véleményednek!

Karc címmel, kritikaíró pályázatot hirdet a Müpa felsőoktatásban részt vevő hallgatók számára. Egyedi hangvételű, olvasmányos és közérthető írásokat várnak, amelyek ráirányítják a figyelmet a Müpa tízféle művészeti ágat képviselő előadásaira. A pályázat győztesének díja – többek között – publikálási lehetőség és koncertlátogatás egy európai városban. A Müpa a korábbi Hans Sachs-díj sikerére alapozva hirdeti meg…

Read More →

A Halott Pénz és a Quimby a fesztiválszezon kedvence a médiában

Az OBSERVER Budapest Médiafigyelő Kft. elemzése a 20 legnagyobb publicitású magyar könnyűzenei előadót rangsorolta sajtómegjelenéseik száma és témája alapján. Ebből kiderül, hogy a Halott Pénz és a Quimby kapta a legnagyobb médiafigyelmet a nyári koncertsorozatok ideje alatt, de ezer fölötti megjelenéssel bírt Freddie, a Wellhello és Ákos is. Az eredmény rámutat arra is, hogy a…

Read More →

Sztárdirigens vezényli az első számú olasz zenekart a Müpában

Közös koncerten hallható a Müpában a világ egyik legrégebb óta létező zeneoktatási intézményének zenekara és a Covent Garden opera zeneigazgatói posztját is betöltő, a romantikus repertoár egyik legavatottabb karmestere. Sir Antonio Pappano és a római Santa Cecilia Akadémia Zenekara október 27-én közismert, ám megunhatatlan nagyzenekari klasszikusokkal tér vissza a Müpába tíz év után.   Olaszország…

Read More →

Újabb sztárfellépők a Müpa 2016/17-es évadában

A Müpában lép fel először Magyarországon Anna Netrebko. Napjaink egyik legtündöklőbb operacsillaga szeptember 29-én áll először hazai színpadra. A világhírű szoprán és partnere, az elismert tenor Yusif Eyvazov opera- és operettrészleteket adnak elő. A Müpa 2016/17-os évada során számos világsztár érkezik Budapestre: az Oscar-díjas zeneszerző Michel Legrand, a kínai zongoraművész Lang Lang, vagy a flamencoénekes,…

Read More →

Wagner-napok 360 fokban

Amint a műsorkínálata, úgy a Müpa koncertlátogatói is sokszínűek, így az intézmény változatos, innovatív kommunikációval szólítja meg őket.  A Müpa weboldalán és közösségi oldalain július elseje óta érhető el egy olyan videó, amely 360 fokban engedi körbetekinteni a nézőket. Az idei Wagner-napokon, az előadások szünetében elhangzott fanfárról készült, 360 fokos videó egy előremutató kezdeményezés egyik…

Read More →

Népszerűen startolt a Dunapest Fesztivál

Az Observer Budapest Médiafigyelő Kft. elemzése szerint a Dunapest Fesztiválról 102 híranyag jelent meg június 1-20. között, amelyek többsége kedvező hangvétellel számolt be a Dunát középpontjába állító rendezvénysorozatról, mivel a programok ingyenességét, sokszínűségét, és a rendezvény újszerűségét hangsúlyozta. A megjelenések 64 százaléka pozitív, 36 százaléka semleges polaritású volt, negatív hangvételű tartalom nem volt azonosítható a…

Read More →

Egy napig a gyerekeké lesz a Müpa

Gyermeknap alkalmából hatalmasra nő a Müpa vasárnaponkénti Cifra Palotája. Május 29-én mesével és zenével, valamint számos kreatív és készségfejlesztő foglalkozással várják a családokat. A gyerekek többek között találkozhatnak Csodaliget lakóival, megnézhetik a Brémai muzsikusokat, sőt újrahasznosított tárgyakból készült hangszereken is játszhatnak.   Minden vasárnap ingyenes Cifra Palotával várja a családokat a Müpa, és ez gyereknapon…

Read More →

A legkeresettebbek kamarakoncertje a Müpában

Baráti Kristóf, Várdai István és Várjon Dénes május 10-i triókoncertje a jó értelemben vett maximalizmus híveinek kedvez: a világ legfoglalkoztatottabb magyar szólistái közül három kivételes kvalitású művész ad kamaraestet, nem is akármilyen műsorral. A néhány éve bemutatkozott trió korelnöke Várjon Dénes zongorista, akinek pályáján kiemelt helyet foglal el a kamarazene. Rendszeresen részt vett Schiff András…

Read More →

Back to Top