Category Archive for: Üzlet

Observer Partnertalálkozó 2016

A médiafigyelés utóbbi 25 évét, és a mintegy 140 éve működő Observer legrégebbi ügyfeleit ünnepelték a Fővárosi Állat- és Növénykertben az ebből az alkalomból rendezett partnertalálkozón.   Göbölyösné Mátrahegyi Anna az Observer Budapest Médiafigyelő Kft. ügyvezetője elmondta: „Mi abban segítünk, hogy a hírből információ szülessen. Az elmúlt 25 évben a digitalizáció jelentette a legnagyobb kihívást,…

Read More →

2015 legkiemelkedőbb hazai beruházóit díjazta a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA)

A hét díjazott között hazai és nemzetközi vállalatok is szerepelnek. Idén már 5. alkalommal díjazta az előző év legkiemelkedőbb magyarországi beruházóit a 2015-ben rekordévet záró Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA). A gálaesemény keretében átadott „Év Befektetője” díjak célja, hogy elismerésben részesüljenek azok a befektetők, melyek új munkahelyek létrehozásával és a kkv szektor erősítésével a legnagyobb mértékben járultak…

Read More →

A MOL-csoportnál zajlik az ország egyik legnagyobb felhőprojektje

Elindult a MOL-csoport HR folyamatainak felhősítése, amely felhasználószáma alapján az egyik legnagyobb vállalati felhőinformatikai projekt hazánkban – jelentette be az SAP Hungary Kft.   A várhatóan év végén záródó bevezetés után 3000 kulcsfelhasználó fogja a teljesítménymenedzsmenttel, a karriertervezéssel kapcsolatos feladatokat ellátni az SAP SuccessFactors megoldásában. A MOL-csoport központ, és a MOL Magyarország mellett több külföldi…

Read More →

Afrikában terjeszkedik az SAP

500 millió dollárt fektet az Afrikában lévő működése fejlesztésére az SAP. A német gyökerű szoftvercég rendre dupla számjegyű bővülést regisztrált a fekete kontinensen, melyet hét év alatt az egyik leginkább növekvő régiójává tenne.   A növekedés alapját az egyes szektorok (pl. energia, pénzügyi szolgáltatások, közművek) erősödése, illetve az egyre gyarapodó kis-és középvállalkozások adják. A szoftvervállalat…

Read More →

Dr. Laczó Sándor a FŐGÁZ Zrt. új vezérigazgatója

2014. augusztus 1-jétől dr. Laczó Sándor lett a FŐGÁZ új vezérigazgatója. Dr. Laczó Sándor, a FŐGÁZ Zrt. igazgatóságának elnök-helyettese eddig a cégcsoport vezérigazgató-helyetteseként dolgozott.   Dr. Laczó Sándor vegyipari gépészmérnök és jogász végzettségű szakemberként több évtizedes vezetői szakmai tapasztalatot szerzett a gázipar területén. Pályája során többek között a GDF SUEZ Csoport és jogelődjei magyarországi vállalatainak…

Read More →

A Szentkirályi megerősítette piaci pozícióját a Közel-Keleten

A Magyarországra érkező Abu Dhabi Élelmezésbiztonsági Központ vezetője és üzleti kísérete június 19-én meglátogatta a Szentkirályi Ásványvíz Kft. gyártó üzemét.   A Földművelésügyi Minisztérium meghívására érkezett hazánkba az Egyesült Arab Emirátusok üzleti delegációja, melynek elsődleges célja a Magyarországban rejlő kereskedelmi és élelmiszeripari befektetési lehetőségek feltérképezése. A Szentkirályi évek óta üzleti kapcsolatot ápol a szaúdi kormánnyal és…

Read More →

Jó példa lett a FŐGÁZ épületenergetikai üzleti modellje

Az INTERREG IVC európai területi együttműködési program keretében 5 ország szakmai képviselője előtt mutatkozott be a FŐGÁZ épületenergetikai tevékenysége.   2014. május 27-én az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapja által finanszírozott régiók közötti együttműködési program, az INTERREG IVC IMEA projekt keretében megtartott szakmai rendezvényen mutatták be a FŐGÁZ épületenergetikai tevékenységének üzleti modelljét öt ország energetikai…

Read More →

Felhőből is elérhetőek az SAP analitikai megoldásai

Felhőbe költöztette analitikai megoldásait az SAP. A szoftvercég óriási adatfeldolgozási képességű felhő infrastruktúra megoldásába, az SAP HANA Enterprise Cloud platformba integrált analitikai eszközök havidíj ellenében, vagy meglévő licencek becserélésével vehetők igénybe.   Az analitikai megoldások lefedik az üzleti intelligencia, a vizualizáció, az előrejelzés, a vállalati teljesítmény menedzsment, a GRC (irányítás, kockázat és megfelelés-kezelés) területeket.  …

Read More →

Közbeszerzési listán az SAP

Egyszerűsödött az SAP vagy azzal egyenértékű megoldások beszerzése a közszféra számára. Az erről szóló megállapodást a szoftvercég és a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) kötötte meg az elmúlt hetekben.   Az ún. KEF listára való kerülést az indokolta, hogy a közigazgatásban olyan mértékűre emelkedett az SAP megoldások elterjedtsége, és az ez iránti jövőbeli összegzett igények…

Read More →

Régi-új HR vezető az SAP-nál

Horváth Krisztinát választották az SAP Hungary Kft. HR igazgatójává. A szakember ezt megelőzően ideiglenes vezetőként látta el feladatait a több mint 500 főt foglalkoztató szoftvervállalatnál.   A cég HR vezetőjeként ő felel a toborzás, a képzés, a tehetségmenedzsment irányításáért, a nemzetközi legjobb gyakorlatok hazai bevezetéséért, és a munkáltatói márka további erősítéséért.   „Szakmai céljaim egyike,…

Read More →

Back to Top