Több ezer mosoly a Csodalámpa Alapítvány segítségével

Létezik egy alapítvány az országban, melynek munkatársai, önkéntesi és támogatói azon fáradoznak, hogy minél több kisbeteg arcára mosolyt varázsoljanak egy-egy kívánságukat teljesítve. 

 

plakat Bár még csak 11 éve tevékenykedik a Csodalámpa Alapítvány, de már több mint 2300 gyereknek sikerült örömet szerezni, boldogságot adni azzal, hogy játékot, laptopot, fényképezőgépet kaptak ajándékba, eljuthattak a Balatonra, külföldön delfint simogathattak vagy éppen a példaképükkel, Johnny Depp-pel, Mark Webberrel, de még a pápával is találkozhattak. A csodacsapat tagjai közösen a sokszor hihetetlennek tűnő kérések teljesítésével biztatást és reményt adnak a beteg gyerekeknek, akik a nem mindennapi élményekből erőt meríthetnek a betegségük leküzdéséhez.

 

A daganatos, leukémiás, izomsorvadásos, transzplantált és még nagyon sok egyéb, életet veszélyeztető betegségben szenvedő 3-18 év közötti gyermek egy-egy kérését teljesíti a Budapesten 7 kórházban, valamint Debrecenben, Győrben, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden, Szolnokon, Szombathelyen, Veszprémben és Zalaegerszegen működő nonprofit szervezet. Az önkéntesek önfeláldozó munkája és a támogatók segítsége teszi lehetővé, hogy ma már szinte minden napon sikerül az ország valamelyik pontján örömet szerezni egy nagyon beteg gyereknek azzal, hogy valóra válik az álma.

 

Az évente 270-280 teljesített kívánság egy része tárgy, a kicsik általában játékokat, a nagyobbak technikai eszközöket kérnek – laptop, telefon -, melyekkel a betegágyból is tarthatják a kapcsolatot a kórházon kívüli világgal. Mások szeretnének számukra addig elérhetetlen helyre utazni vagy olyat tenni, amit csak álmukban reméltek – kommandós gyakorlaton részt venni, igazi tankba beülni, szirénázó rendőrautóban utazni, hőlégballonozni, repülőre szállni, vidámparkba, állatkertbe eljutni. A legemlékezetesebb kívánságok mégis azok, amikor a gyerekek példaképeikkel, ismert személyekkel szeretnének találkozni – külföldi és magyar hírességekkel, énekesekkel, művészekkel – vagy éppen arról álmodnak, hogy filmek vagy televízió-sorozatok készítését megtapasztalhassák. A megvalósult álmokról készült beszámolók mindegyike olvasható a www.csodalampa.hu weboldalon.

 

Az orvosokkal és szülőkkel együttműködő közhasznú szervezet az 1%-ból, céges és magánadományokból működik és valósítja meg a nagybeteg gyerekek álmait. A Csodalámpa könyvvizsgálója a PriceWaterhauseCoopers, társadalmi felelősségvállalása keretében már 8. éve auditálja az alapítvány éves beszámolóját.

 

Csodalampa_1%_300x250_2014-04-29_RGB72dpicsodalampa

 

Posted on 2014-05-12 in Itthon

Share the Story

About the Author

Back to Top