A bendzsó királyi párja

Agibail_Washburn_Bela_Fleck

Bár tizenöt Grammy-díjat nyert, több kategóriában jelölték, mint bármely zenészt a világtörténelemben és évente félmillió rajongó előtt koncertezik, mégis, amikor Béla Flecket megkérdezték, szerinte ki korunk legjobb bendzsósa, ő minden gondolkodás nélkül Earl Scruggst nevezte meg.

A bendzsót legtöbben a countryzene nélkülözhetetlen alapjaként tartják számon, pedig ennél sokkal több van ebben az afrikai eredetű, de leginkább Amerikában népszerűvé vált pengetős hangszerben. Ennek bizonyítására pedig keresve sem találhatnánk jobb alanyt, mint a húros instrumentum avatott ismerőjét, Béla Flecket.

A három klasszikus zeneszerző keresztnevét – Bartók Béla, Antonín Dvořák és Leoš Janáček– is viselő Béla Fleck még gyerekkorában hallotta először a bendzsó semmi mással össze nem téveszthető hangját, mégpedig a hatvanas évek TV-sorozatának, a Beverly Hillbillie főcímzenéjeként. A hangszert pedig nem más, mint a bluegrass koronázatlan királya, Earl Scruggs szólaltatta meg. Élete első bendzsójára, amelyet nagyapjától kapott, azonban egészen 15 éves koráig kellett várnia, addig jobb híján gitárleckéket vett, illetve vadászkürtön tanult játszani. Húszas évei közepére azonban már megjelent első szólólemeze, és az első számú bluegrass zenekarként számon tartott New Grass Revival tagjaként játszott.  „Úgy akartam játszani, ahogy Chick Corea zongorázik” – így nyilatkozott erről az időszakáról a Down Beat magazinnak adott interjújában. A zenekar 1991-ben ugyan feloszlott, de Fleck és Victor Wooten megalapították a stílushatárokkal nemigen törődő Flecktonest. A zenekar második albuma, a Flight of the Cosmic Hippo a Billboard Kortárs Jazz Albumokat számba vevő listáján egészen az első helyig jutott, azonnal széles körű ismertségre és népszerűségre szert téve a jazz-rock fúziós zene rajongói között. A zenekar számtalan jelölés mellett hat Grammy-díjat zsebelt be.

Béla Fleck Grammy-díjainak és jelöléseinek száma amúgy is igen jelentős. Összesen 15 arany gramofont tudhat magáénak, és minden más zenésznél több kategóriában – country, pop, jazz, bluegrass, klasszikus, folk, próza, zeneszerzés/hangszerelés – jelölték eddig. Az évek során számtalan formációval és hangszerelésben lépett fel; turnézott az eredeti felállásban összeállt Flecktonesszal, dolgozott Chick Coreaval és Zakir Hussainnal, komponált bendzsóversenyt a Nashville Symphony számára, és tavaly jelent meg duett albuma feleségével, a szintén bendzsóművész Abigail Washburnnel.  Vele érkezik a Müpába is november 8-án, ahol saját szerzeményeiket és feldolgozásokat is műsorra tűznek. A két bendzsós üdítően hatott egymás játékára, új színekkel gazdagítva a másik muzsikáját. Míg Fleck a jazz és a bluegrass ritmusait varázsolja elő bendzsójából, Washburn az Appalache- hegység véres balladáit és gospeleket énekli meg. Közös előadásukat még különlegesebbé teszi az általuk használt ritka, úgynevezett clawhammer, vagyis háromujjas pengetés technika.

Béla Fleck & Abigail Washburn

2015. november 8. vasárnap

20:00 — 22:00

Fesztivál Színház

Béla Fleck & Abigail Washburn – “Little Birdie”

https://www.youtube.com/watch?v=Vzo0XPz6FU8

A koncertről további információk:
https://www.mupa.hu/program/bela-fleck-abigail-washburn-2015-11-08_20-00-fesztivalszinhaz

Posted on 2015-10-29 in Média

Share the Story

About the Author

Back to Top