A Canon ma ünnepli első kamerája, a Kwanon megjelenésének 80. évfordulóját

Kwanon anniversary_Kwanon 1934_image_Final

 

A Canon ma ünnepli az első Canon fényképezőgép, a Kwanon megjelenésének 80. évfordulóját. Az első, japán 35 mm-es redőnyzáras kamera, a Kwanon prototípusa 1934-ben készült el a kor fényképezőgép-gyártásában élenjáró Európát utolérni kívánó mérnökök munkájának eredményeként.

 

logoA készüléket megépítő mérnökök úgy döntöttek, hogy Kwanonról (más átírásban: Kannon vagy Kan-on), a könyörület buddhista istennőjéről kapja a nevét, remélve, hogy az istenség jóindulata segíti majd őket abban, hogy a világ legjobb kameráját tudják előállítani. A kamera objektívjének neve Kasyapa lett – Mahakasyapa, Buddha tanítványa után –, ami ugyancsak a buddhizmusból merített név. A kameraváz felső részét egy vésettel díszítették, amely az ezerkarú Kwanont ábrázolja.

 

1936-ban, két évvel a Kwanon születése után, több zsákutca és új kísérlet után, a vállalat megjelentette a Hansa Canon készüléket,* az első kereskedelmi forgalomba kerülő 35 mm-es redőnyzáras fényképezőgépet, és ezzel a vállalat belépett a fényképezőgép-gyártók körébe.

 

1959-ben a Canon bemutatta az első tükörreflexes (SLR-) gépét, a Canonflexet, amelyet 1961-ben a Canonet követett. Ez utóbbi egy rendkívül népszerű, távolságmérős gép volt, amely zajos sikert aratott; egy hétnyi raktárkészletet mindössze két óra alatt árusítottak ki. Ezeket a sikereket követően a cég iparágvezető szerepét több népszerű kameramodellel erősítette meg. Ilyen volt például az F-1, az 1971-ben bemutatott csúcskategóriás SLR-gép, vagy az 1976-ban bemutatkozó AE-1, amely a világ első beépített mikroszámítógéppel felszerelt tükörreflexes fényképezőgépe volt.

 

Kwanon anniversary_AE-1 1976_image_Final_

 

1987-ben a folyamatos technológiai újítások eredményeképpen a Canon piacra dobta az EOS-t, a világ első autofókuszos (AF) SLR-kameráját, amelynek teljesen elektronikus a foglalata (elektronikus objektívcsatlakozóval rendelkezik). 1995-ben az EOS belépett a digitális korszakba, és a termékcsalád azóta is folyamatosan fejlődik. 2012-ben a vállalat útjára indította a Cinema EOS System modelleket: ez a név olyan professzionális, digitális mozikamerákat és objektíveket jelöl, amelyek a Canon alapítása óta kifejlesztett változatos optikai megoldások legjobbjait egyesítik. A Cinema EOS System a bemutatkozása óta folyamatosan tágítja a vizuális kifejezési lehetőségek horizontját.

 

Masaya Maeda, a Canon Inc. Image Communication Products Operations részlegének vezér igazgatója a következőket mondta: „Immár 80 éve – a Kwanon kamera-prototípus születése óta – a Canon folyamatosan újít, és mindig egy cél vezeti: hogy megépítse a világ legjobb fényképezőgépeit. A hosszú idő alatt kidolgozott technológiáira és összegyűjtött tapasztalataira támaszkodva a vállalat a jövőben is szeretne hozzájárulni a fotó és videorögzítés fejlődéséhez, és ezáltal megfelelni a vásárlók igényeinek.

 

* Erre a Nippon Kógaku K.K-val folytatott együttműködés adott lehetőséget. A „Hansa” az Omiya Photo Supply nevű fényképezőgép- és fotótermék-nagykereskedő védjegye volt. A szerződéses feltételeknek megfelelően ezt a jelzést a kameraház felső részébe gravírozták.

 

Posted on 2014-09-02 in Tech

Share the Story

About the Author

Back to Top