A szigetvári régészeti feltárás a National Geographic lapjain

Kimerítő részletességgel számol be a Szigetvárott, török kori emlékeket feltáró kutatásról a National Geographic.

 

articleA 2009 óta zajló, a török kormány által is finanszírozott ásatások során I. Szulejmán türbéjét szeretnék fellelni. Ha sikerrel járnak, Szigetvár népszerű úti céllá válhat az oszmán örökséget újra felfedezni kívánó török utazók számára. I. Szulejmán 1566-ban, Szigetvár ostroma során vesztette életét.

 

Az uralkodó testét ugyan Konstantinápolyban temették el, belső szerveit azonban a – a legendák szerint – a szigetvári török tábor közelében. A török turisták részéről máris nagy érdeklődés övezi a projektet, számuk 40%-kal nőtt az elmúlt néhány évben. A tervek között új látogatóközpont és számos ötcsillagos szálloda építése is szerepel.– olvasható a National Geographic oldalán.

 

A kutatás résztvevői a 2013. szeptember 20-án tartott szigetvári konferencián jelentették be, hogy kutatók egy eddig ismeretlen oszmán kori település maradványait fedezték fel Szigetvár közelében I. Szulejmán szultán türbéjének keresése során. A konferencia idejére a Magyar Turizmus Zrt. arab és török piacokért felelős piacfejlesztési irodája, valamint Dél-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága közösen szervezett Budapest és Pécs török kori emlékeit bemutató sajtótanulmányutat.

 

A teljes cikket ide kattintva olvashatja el.

 

Forrás: Magyar Turizmus Zrt.

 

Posted on 2014-06-26 in Tudomány

Share the Story

About the Author

Back to Top