A világ legjobb üzlete 25 dollárért

a_vegzetes_pancelszekreny

 

Több mint 140 évvel ezelőtt kezdődött Jack bácsi whiskey-jének legendája, amelynek titkait most bárki megismerheti személyesen, aki Lynchburgbe látogat. Egy izgalmas túra során nem csak a különleges ital készítésének mozzanatait kísérhetjük végig, de Jasper Newton Daniel vagy ahogy mindenki ismeri, Jack Daniel életéről is megtudhatunk néhány érdekességet. Például, hogy mindössze 25 dollárért vette meg az első lepárló készüléket.

 

Jack hétéves korában leste el a whiskeyfőzés művészetét egy evangélikus lelkésztől. A sikertörténet akkor kezdődött, amikor a hívők választás elé állították vezetőjüket, aki a papi hivatás mellett döntött, és eladta a lepárlót a 13 éves fiúnak. Mr. Daniel ezután megvásárolta a területet, ahol a ma is alapanyagként használt kristálytiszta barlangi forrásvíz tör fel. Majd bejegyezette a szövetségi kormánynál az első szeszfőzdét. Mára a lepárló területe elérte a 2000 hektárt, ahol többek között kádárüzem és faszénégető is található.

 

Az elmúlt több mint 140 év alatt mindössze 7 whiskey mestert számláló főzde számos viszontagságot élt át. 1909-ben a szesztilalom miatt leállították a whiskey gyártását. Két évvel később pedig az alapító egy szerencsétlen baleset következtében meghalt vérmérgezésben. Jacket roppant módon felbosszantotta ugyanis, amikor egy alkalommal elfelejtette páncélszekrénye kódját, ezért belerúgott, amelynek következtében eltörte a lábujját, és a kialakuló fertőzést nem tudták megállítani. Művét unokaöccsére, Lem Moltlow-ra hagyta, aki a szesztilalom 1933-as feloldásáig szamarakkal és palackozott forrásvízzel kereskedett. A szeszfőzde a Motlow család kezében volt mindaddig, míg el nem adták a jelenlegi tulajdonosnak, a Brown-Forman vállalatnak, akik azóta is nagy becsben őrzik Jack hagyatékát.

 

Ha személyesen is szeretnénk részesei lenni a legendának, Lynchburgben megismerhetjük a whiskey készítés rejtelmeit. Egy ingyenes túra első lépéseként megnézhetjük, hogyan égetik a juharfát faszénné, amelyen utána az ital minden cseppjét átszűrik. A rajongók a forrásvíz lelőhelyéhez is ellátogathatnak, közvetlenül a barlang mellett pedig megtekinthetik Mr. Daniel eredeti irodáját, amely mind a mai napig a lepárló irányításának központja. Bár a híres whiskey mester már jó ideje eltávozott, örökségét még mindig figyelemmel kíséri: a szeszfőzde fölé magasodó sziklán ugyanis kőből készült szobra őrködik a minőség felett.

 

Egy baráti jó tanács a Jack Daniel’s-től: Tarts mértéket az alkoholfogyasztásban!

 

Posted on 2014-04-25 in Színes

Share the Story

About the Author

Back to Top