Felújítás üzem közben

Száz nap alatt, bezárás nélkül, üzem közben újítják fel a NAV miskolci, Kazinczy utcai központi ügyfélszolgálati irodájának két szintjét a Jánosik és Társai Kft. szakemberei. A teljes belső átalakítás költsége 200 millió forintba kerül. A szűkre szabott határidő és az üzemelés közbeni felújítás különleges felkészülést, szigorú szervezést, másodpercre kiszámított ütemezést igényel – tájékoztatott Jánosik Lajos, a cég tulajdonosa.

 

A felújítási munkákat szakaszolva végzik, hogy az épületben naponta megforduló mintegy 500 – 1000 ügyfél minél kevesebbet érezzen meg az építkezéssel együtt járó kellemetlenségekből. A rekonstrukció csaknem 50 százalékát a gépészeti munkák teszik ki. Korszerű fűtő-hűtő rendszert építenek ki, s így a légkondicionált épületben ezentúl nyáron sem kell majd izzadniuk az itt dolgozóknak, ügyeiket intézőknek. A vizes blokkokat is felújítják. Az ügyféltérben még falakat is áthelyeznek, s cserélik a burkolatokat, álmennyezetet is húznak. A munkákat a bankokéhoz hasonló, szigorú biztonsági követelmények figyelembevételével kell elvégezniük. A tervek szerint április elején már a megszépült, komfortosabb helyiségekben fogadhatják az ügyfeleket.

 

Jánosik Lajos, a magyar takarítási piacon vezető, ám építkezéssel és több más szolgáltatással is foglalkozó cég tulajdonosa elmondta: a társaság tavaly 6.4 milliárd forint árbevételt ért el, ez terveik szerint ez évben 7.6 milliárdra nő. Tavalyi adózás előtti nyereségük 340 millió forint volt, s úgy számolnak, hogy ez az idén 420 millióra emelkedhet.

 

Posted on 2014-02-18 in Itthon

Share the Story

About the Author

Back to Top