Geszti Péter és Mosolyka a toleranciáért festett

geszti_mosolyka_gyerekekkel

 

Ecsetet ragadott Mosolyka és Geszti Péter, akik a Francia Iskola kisdiákjaival együtt festették meg a közelgő II. Anamesa Találkozó logóját. A két fővédnök rajong a művészetekért – míg Mosolykának a zenehallgatás és az írás jelenti a legnagyobb kikapcsolódást, addig Geszti Pétert kislánya vidám rajzai töltik fel egy nehéz nap után. A fővédnökök a közös festéssel arra hívták fel a figyelmet, hogy a művészet kapukat nyit sérült és egészséges emberek között.

 

Rendhagyó művészeti foglalkozáson vett részt a II. Anamesa Találkozó két fővédnöke, Hozleiter Fanny – ismertebb nevén Mosolyka – és Geszti Péter. A Francia Iskola kisdiákjai ecsetekkel, kék és zöld festékekkel felszerelkezve várták a két hírességet, hogy egy nagy papírra együtt, közösen varázsolják fel a rendezvény logóját. Mindössze egy önfeledt óra kellett ahhoz, hogy megszülessen a mű, amelyet büszkén mutogattak diáktársaiknak a lelkes nebulók.

 

Mosolyka nagy izgalommal várta, hogy találkozhasson a gyermekekkel. „Ők azok, akik soha nem a kerekes székemet látják, hanem az embert. Különleges élmény volt velük együtt festeni, ráadásul egy olyan logót, amiben az egyik figura mintha épp kiugrana a székéből. Ez az álmaimat jelképezi, azt, hogy egyszer ez nekem is sikerülhet! Nem véletlenül ért fülig a szám, amikor a logónak épp ezt a részét festettük” – árulta el Mosolyka, aki azt is hozzátette: bár tökéletes kikapcsolódást jelent számára a festés és a rajzolás, az igazi szerelme az írás, és – bármilyen furcsán hangzik is tőle – a tánc.

 

Geszti Péter szerint a tolerancia nem az ország legerősebb pontja, ezen kizárólag a nevelés és persze az olyan fesztiválok – mint például a közelgő Anamesa – amely közelebb hozza egymáshoz az embereket.

 

„Kislányaimat mindig abban a szellemben neveltem, amit a II. Anamesa Találkozó is zászlajára tűzött: fontos a nyitott és toleráns gondolkodás, a sérült emberek elfogadása, felkarolása. A művészet, az együtt alkotás egy csodálatos eszköz ehhez, amelyben szerencsére minden nap részesülök: Sári lányommal – aki már nagyon ügyesen Anyának és Apának dedikálja a rajzait – ugyanis szinte minden nap festünk és rajzolunk együtt. A művei átvették az uralmat az autómban, csak rájuk kell nézni és egyből jó kedvem lesz” – mesélte Geszti Péter.

 

A II. Anamesa Találkozó egyik főszervezője a Francia Iskola, a nemzetközi rendezvénynek pedig Budapest ad otthont április 23-25. között. A találkozó célja, hogy megváltoztassa a sérült emberekkel szembeni felfogást, ehhez pedig a művészeteket, zenét, táncot, színjátszást hívja segítségül. A résztvevők – fogyatékkal élő és egészséges diákok – színvonalas előadásokkal készülnek, valamint 24-én a belvárosban egy nagy felvonuláshoz is csatlakoznak, amelyen a két fővédnök is jelen lesz.

 

Posted on 2014-04-17 in Itthon, Színes

Share the Story

About the Author

Back to Top