Gyerekek táborozását segíthetik a Miss Balaton szépségei

felhotlen_kikapcsolodas

 

Hátrányos helyzetű gyerekek táboroztatását és egy állatvédő alapítvány munkáját támogathatják jelentkezésükkel a Miss Balaton 2014 versenyzői. A megmérettetés szervezői azoknak a lányoknak a nevezési díját, akik nem kerülnek be a legjobb 100 közé, megduplázzák és eljuttatják a regisztráció során kiválasztott szervezeteknek.

 

A Miss Balaton 2014 szervezőinek kiemelt célja, hogy figyelmet fordítsanak a jótékonykodásra is. Ezért két olyan szervezetet választottak ki, amelyek a balatoni régióban végeznek karitatív tevékenységet. A versenyre jelentkező lányok megjelölhetik, hogy melyik szervezethez kerüljön a megduplázott nevezési díjuk, amennyiben nem kerülnek be a legjobb 100 közé. A MINYATA (Mindenki Nyaraljon Tábor) Egyesület fennállása óta több mint 2000 szociálisan hátrányos helyzetű gyerek nyári táboroztatását segítette eddig is, de cél, hogy még több nélkülöző fiatal számára biztosítsák a nyári kikapcsolódást a Balaton partján.

 

„Számtalan szívmelengető emlék köti mind a gyerekeket, mind az önkénteseket a nyári táborainkhoz. Egy kislány például verset írt a táborbeli élményeiről, egy kisfiú pedig annyira megörült élete első focicipőjének, hogy lefekvés előtt sem akarta levenni. A Miss Balaton támogatásából természetesen még több gyermeket szeretnénk ilyen és ehhez hasonló élményekhez juttatni. Három lány megduplázott nevezési díja szüksége ahhoz, hogy egy fiatal táboroztatását tudjuk biztosítani, így csak biztatni tudom a hölgyeket, hogy jelentkezzenek a versenyre, és segítsék, hogy minél több gyerek juthasson el idén is a Balatonhoz” – mondta Dalosné Tóth Zsuzsanna, az egyesület elnöke.

 

egy kupac_kutyus

 

A Siófoki Állatvédő Alapítvány már 20 éve segíti a bántalmazott, beteg, gazdátlan kutyák és macskák felépülését, valamint hogy újra szerető gazdára találjanak. A szervezetben tevékenykedők arra törekednek, hogy a telephelyet még több állat befogadására alkalmassá tegyék. A Miss Balaton szervezőinek felajánlásából macskaházat szeretnének létrehozni.

 

„Az alapítvány működése alatt óvatos becslés szerint is legalább 5000-6000 állatot juttattunk új gazdihoz. Forrásaink nagy részét felemésztik a működési költségek, így nehezen tudunk nagyobb projekteket megvalósítani. A Miss Balaton támogatását egy fűthető, jól takarítható macskaház kialakításához használjuk majd fel, hogy a hozzánk kerülő cicáknak is minél otthonosabb környezetet biztosítsunk” mondta el Vörös Zsuzsanna, az alapítvány elnöke.

 

A szépségversenyre jelentkező lányok a nevezési adatlap kitöltése során jelölhetik meg, hogy mely alapítvány munkáját szeretnék támogatni, így mindenki azon a területen segíthet, amely közelebb áll a szívéhez. Minderre május 23-ig a www.missbalaton.hu oldal a regisztrációs felületén van lehetőség. Amennyiben a jelentkező nem kerül be a legjobb 100 közé, akkor a szervezők a nevezési díját megduplázzák, és eljuttatják a kiválasztott szervezethez.

 

Posted on 2014-05-16 in Itthon

Share the Story

About the Author

Back to Top