Gyutai Adrián: „A Hungaroring lesz a második otthonom”

A tavaly élete eddigi legeredményesebb szezonját zárta Gyutai Adrián, és a 23 éves paksi motoros teljesítményét egyre többen ismerik el. Nagy megtiszteltetés érte a Tomracing Motorsport Team versenyzőjét, hiszen erre az évre szerződést kötött vele a Hungaroring területén található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum: edzéslehetőséggel és tesztelésekkel segítik Adriánt a minél eredményesebb szereplés érdekében, ugyanakkor ő lett a mogyoródi versenypálya Motoros Akadémiájának a hivatalos Arca.

 

2014-gyutai adrián-Hungaroring4

 

Már javában készül az idei szezon küzdelmeire Gyutai Adrián, aki tavaly eddigi pályafutása legeredményesebb idényét hagyta maga mögött, ráadásul úgy, hogy az év elején a 125 GP-ből – 2012-ben megnyerte az Alpok-Adria sorozatot – fellépett a Superstock 600-as kategóriába. A 23 éves paksi motoros nagy fölénnyel nyerte meg a magyar bajnokságot – valamennyi versenyen dobogóra állt, amit befejezett, míg az utolsó öt futamot egyaránt megnyerte –, míg az Alpok Adria és az IMRC nemzetközi sorozatokban a második helyen végzett. Egyedüli magyarként vehetett részt az október eleji Európa-bajnokságon a spanyolországi Albacete-ben, ahol a két pontot érő 14. pozícióban zárt. Nem véletlen, hogy a remek eredményei ismeretében ő kapta meg a 2013 legeredményesebb gyorsasági motorversenyzője díjat.

 

A tehetségét a Hungaroringen is elismerik, így 2014-ben egyrészt támogatják a Tomracing Motorsport Team versenyzőjét, másrészt Adrián lett a mogyoródi pálya Motoros Akadémiájának hivatalos Arca.

 

„Adrián eddigi eredményei, illetve a sportághoz való hozzáállása meggyőzött minket arról, hogy érdemes a támogatásunkra. Mindenképpen az a célunk, hogy a motoros társadalom egyre többször használja ki az itteni lehetőségeket, és ehhez szeretnénk Adrián ismertségét felhasználni. A Motoros Akadémiánk Arcaként a balesetmentes közlekedés propagálásán kívül a gyakorlati oktatásban is szerepet vállal, hiszen az úgynevezett versenyzői kurzusunkon kitől tanulhatnának a legtöbbet a résztvevők, mint 2013 legeredményesebb gyorsasági motorversenyzőjétől. Ráadásul tavaly a versenysport is visszatért a Hungaroringre, és valószínű, hogy augusztusban ismét nemzetközi versenyt rendeznek a pályánkon. Szeretnénk, ha idén Adrián legalább olyan eredményes szezont zárhatna, mint tavaly, ezért edzés-, és tesztelési lehetőséget biztosítunk a számára, illetve minden olyan segítséget megadunk neki, ami hozzásegítheti őt a minél jobb hazai és nemzetközi szerepléshez” – jelentette ki Gazsi Júlia, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató-helyettese.

 

Gyutai Adrián – aki már tavaly is részt vett a Tanpálya néhány közlekedésbiztonsági programján – nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy a Hungaroring tesztlehetőségekkel támogatja őt, illetve alkalmasnak találta a Motoros Akadémia népszerűsítésére.

 

„Fantasztikus érzés, hogy pont az a pálya támogat, amelyen életem első versenyét is futottam évekkel ezelőtt. Nagyon büszke vagyok, és ígérem, mindent megteszek a minél jobb szereplés érdekében, hogy senkinek se okozzak csalódást. A Hungaroring lesz a második otthonom, és mindent megteszek majd annak érdekében, hogy azok a motorosok, akik kilátogatnak a Motoros Akadémia kurzusaira, kellő tudást szerezzenek és balesetmentesen közlekedhessenek az utakon. Köszönöm szépen ezt a lehetőséget a Hungaroring vezetőinek, és ígérem, amennyiben augusztus 15-17-én az Alpok-Adria Bajnokság futamai a mogyoródi versenypályán megrendezésre kerülnek, akkor mindent megteszek a győzelemért” – fogalmazott Gyutai Adrián.

 

Posted on 2014-02-13 in Sport

Share the Story

About the Author

Back to Top