Jakabos Zsuzsa: „Egy fél órával életet menthetsz”

Közel 13 ezer fiatal nyújtotta karját a 8. alkalommal megrendezett Országos Felsőoktatási Véradóversenyen, amelynek arca idén Jakabos Zsuzsa volt. A gyönyörű olimpikon kor- és sporttársait is arra biztatta, hogy vegyenek részt a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat kezdeményezésén, amely június 14-én, a Véradók Világnapján zárult.

 

Jakabos_Zsuzsa_uzeneteA fiatalokban rejlő versenyszellemet kötötte össze a segítségnyújtás lehetőségével az Országos Felsőoktatási Véradóverseny. A Magyar Vöröskereszt és a Media Markt szeptember óta tartó  országos vetélkedőjére összesen 38 egyetem és főiskola nevezett, amelyek közül a június 14-i záróünnepségen három győztest hirdettek. Így a nappali tagozatos hallgatók létszámához képest legtöbb tanulót mozgósító intézmények közül a Szegedi Tudományegyetem, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola, és a nyíregyházi Szent Atanáz Hittudományi Főiskola került a legjobbak közé.

 

Jakabos Zsuzsa Európa-bajnok, olimpikon úszónő büszke arra, hogy ő is hozzájárulhatott a kezdeményezés sikeréhez.

 

“Úgy gondolom, hogy vért adni olyan társadalmi felelősségvállalási forma, amelyet mindenki megtehet, ha egészségesnek érzi magát. Nekünk csak fél óra, de másoknak az életet jelentheti. Külön megtiszteltetés számomra, hogy az ismertségem által szélesebb réteghez is eljuttathattam a verseny hírtét. Örülök, hogy képviselhettem ezt az ügyet és, hogy ilyen sokan csatlakoztak. A családom pedig kifejezetten büszke rám, hogy egy ilyen fontos ügy mellé álltam”mondta a világklasszis úszó.

 

Sokan gondolkodnak Jakabos Zsuzsához hasonlóan, a verseny fő támogatója, a legokosabb megoldásokat kínáló elektronikai áruházlánc is szívügyének tekinti a véradást: „Két okból is szívesen csatlakoztunk a versenyhez. Egyrészt egy olyan programot támogattunk, amelynek hasznossága megkérdőjelezhetetlen, másrészt olyanokat díjaztunk, akik példát mutattak emberségből, odaadásból” – fogalmazott az ügyvezető igazgató, Német Csongor, akitől a korosztályában is igazi példaképnek számító Zsuzsa vette át a szót.

 

„Szerintem nagyon jó ötlet, hogy a fiatalokban rejlő versenyszellemet használja ösztönzésül a Vöröskereszt, és ebben az esetben kiemelten igaz, hogy sokkal többet számít a részvétel, mint maga a győzelem. Éppen ezért csak gratulálni tudok minden résztvevőnek. Ráadásul a kezdeményezés nagy előnye az is, hogy az egyetemi és főiskolai közösségek erejére épít, így aki esetleg fél egyedül vért adni, a barátaival együtt már könnyebben kötélnek áll”mondta el Jakabos Zsuzsa, aki nem tudott részt venni az átadón, ezért a barcelonai versenyről üzent a véradóknak.

 

infografika_veradas

 

A fent említett két jellemvonás kétségkívül nem hiányzik Rozsonits Tamásból sem, aki a kampány civil arca volt.  Tamás 18 éves kora óta rendszeres véradó, eddig  több mint 20 alkalommal segített már. A verseny szeptemberben újra kezdődik, de a diákoknak nyáron is lesz lehetőségük véradásra a nagyobb fesztiválokon és rendezvényeken.

 

A nyertes intézmények az Országos Vérellátó Szolgálat jóvoltából pénzdíjazást kaptak, a második és harmadik helyezést elérteknek pedig a Media Markt az iskola életét megkönnyítő nyereményeket kínált fel.

 

Posted on 2014-06-19 in Itthon

Share the Story

About the Author

Back to Top