Kis Viktória: „Örülök, hogy újra a magyar bajnokságban indulhattam”

H-Moto_Kis_Viktoria_Skring_kep1

 

Noha a magyar gyorsasági-motoros OB versenyfutása csak az elmúlt hétvégén vette kezdetét, a H-Moto Team hölgyversenyzője, Kis Viktória számára a slovakiaringi verseny már az év harmadik megmérettetését jelentette. Az év korábbi szakaszában ugyanis a Losail Ázsia Bajnokság két fordulóján is rajthoz állt már, és a MotoGP katari betétfutamán egy fantasztikus győzelmet is szerzett.

 

A 2012-ben a MAMS által az év legeredményesebb női versenyzőjének választott kecskeméti pilóta számára tehát ragyogóan indult a 2014-es esztendő, ami kijárt már neki, hiszen 2013-ban egyetlen versenyen sem tudott elindulni anyagi okokból. Idén ehhez képest a MAMS közbenjárására, a Katari Motorsport Szövetség támogatásával indulhat el az öt fordulóból álló Losail Ázsia Bajnokság utolsó három versenyhétvégéjén, amelyek közül még egy van hátra: május 9-10-én, a szokott helyszínen, a Losail International Circuit versenypályán.

 

Előtte azonban még Wiccának az IMRC, illetve a magyar nyílt nemzeti gyorsasági-motoros bajnokság első idei fordulóján, a Slovakiaringen is lehetősége nyílt rajthoz állni csapata, a H-Moto Team egyik Yamaha R6-osával, a Superstock 600-as géposztályban. Wicca utoljára 2012 év végén indult OB futamon, és a Slovakiaringen is körülbelül másfél éve versenyzett utoljára, az R6-ossal pedig egyáltalán nem tudott tesztelni a versenyt megelőzően (Katarban egy másik motorral indul), ám ennek ellenére remekül helytállt a férfiakkal teletűzdelt mezőnyben. Kategóriájában az első futamot az 5., a másodikat a 6. helyen zárta, aminek köszönhetően értékes bajnoki pontokkal gazdagodott.

 

Csapattársa, a korábbi 125-ös Európa-bajnok, a három év FIM Superstock 1000 Kupás szereplés után a hazai bajnokságba most visszatérő Győrfi Alen számára már nem alakult ilyen jól a slovakiaringi verseny. A kiskunhalasi motoros alatt a H-Moto másik Yamaha R6-osa megmakacsolta magát, így Alen egyik futamot sem tudta befejezni műszaki probléma miatt. Legalább egy jó időmérője volt neki is – azt megnyerte!

 

Kis Viktória

„Örülök, hogy újra a magyar bajnokságban indulhattam. Szombaton munkás napunk volt, sokat dolgoztunk a futómű-beállításon, mivel korábban nem volt lehetőségem tesztelni a motort. A szabadedzést és az időmérőt is a beállításoknak szenteltük, jó irányba haladtunk mindvégig, folyamatosan javuló köridőim voltak. A 21. helyről rajtoltam, és a 15. helyen értem célba. Ez a kategóriámban az ötödik helyet jelenti. Vasárnap tovább dolgoztunk a futóművön a még jobb eredmény érdekében. A második verseny hasonlóképp alakult, mint az első. A 21. helyről rajtoltam, és a 14. helyen értem célba, kategóriámban a 6. lettem. Azt hiszem, bátran állíthatom, kihoztuk a körülményekből a maximumot. A motor még nem tökéletes, és a futóművel is van még munka. Mindezek ellenére sikerült javuló köridőket motorozni, aminek nagyon örültünk. A következő megmérettetés május 9-10-én a katari bajnokság utolsó fordulója lesz számomra, ahol igyekszem megtartani az összesített 2. helyet.”

 

Győrfi Alen

„Nagyon balszerencsésen indult ez az év számunkra. Szombaton, az időmérőn még úgy-ahogy ment a motor, így ott egy 3. időt tudtam motorozni, de már akkor éreztem, hogy valami nincs rendben, ami később sajnos be is igazolódott. A verseny elején rögtön megállt a blokk, így számomra ott vége volt a dalnak. Amilyen rövid volt számunkra az év első futama, olyan hosszú volt az utána következő éjszaka, mivel a másnapi versenyen mindenképp szerettem volna rajthoz állni, ezért egész éjszaka szereltünk. Szétszedtük a motort, mindent tüzetesen átvizsgáltunk, de sajnos nem találtuk meg a probléma forrását. Kicseréltük a blokkot, és nekivágtunk az újabb versenynapnak, bízva abban, hogy minden jó lesz. A vasárnapi szabadedzés végére lettünk kész a szereléssel, így ott tudtam menni egy kört a legvégén. Utána, az időmérőn minden rendben volt a motorral, és használt gumikon sikerült megszereznem a pole pozíciót! Négy tizedmásodperccel voltam gyorsabb a kategória 2. helyezettjénél, és a Supersport-motorok között is 2. lettem Stock600-as Yamaha R6-osommal. De már az időmérő végén éreztem, hogy valami megint nem stimmel, előbb elment az erő a motorból, aztán elkezdett kerregni. A futamnak így aztán nem túl nagy reményekkel vágtunk neki, és két kör után sajnos meg is adta magát a technika. Addig viszont tartani tudtam az élmezőnyt, annak ellenére, hogy a motorerőm már nem volt az igazi. Természetesen nagyon sajnálom, hogy műszaki probléma miatt nem sikerült pontot szereznem az OB első fordulóján, de biztató jelként fogom fel, hogy abban az egy etapban, amikor ment a motor, én voltam a leggyorsabb a kategóriámban. Ez erőt és hitet ad a folytatásra, és bár nehéz hétvégénk volt, csapatommal együtt bízunk benne, hogy a bajnokság következő, május 25-i, pannóniaringi futamán – és még előtte, május első hétvégéjén, az Alpok-Adria bajnokság versenyén – már a győzelemért harcolhatunk majd.”

 

Posted on 2014-04-15 in Sport

Share the Story

About the Author

Back to Top