Könnyek között ünnepelte a harmincat Gór Nagy Mária

tortaval_unnepel_a_nagy_csalad

 

Sztárdömping, örömkönnyek, torta, színes produkciók, rengeteg barát és kolléga: nem is kívánhatott volna szebb születésnapot Gór Nagy Mária. Az igazgatónő hírességekkel és a jelenlegi növendékekkel együtt ünnepelte a 30 éve, néhány lelkes színész palántával induló Gór Nagy Mária Színitanoda születésnapját. A szakmában azóta széles körben elismert, és sorozatos sikereket elérő iskola egykori növendékei, többek között Oroszlán Szonja, Király Viktor, Farkasházi Réka, Muri Enikő, Növényi Norbert, Fésűs Nelly, Feke Pál, Janza Kata és Miller Zoltán úgy mulattak együtt, mint egy nagy család.

 

30 év emlékei elevenedtek meg egyetlen este alatt. Tanárok, volt és jelenlegi diákok mintha csak tegnap találkoztak volna utoljára, baráti hangulatban ünnepeltek a Gór Nagy Mária Színitanoda születésnapi buliján. A mostani növendékek meglepetés produkciói nem maradtak válasz nélkül, az egykori tanodások is színpadra léptek, hogy egy rögtönzött műsorral lepjék meg igazgatónőjüket.

 

„Gór Nagy Mária olyan, mintha a második anyukám lenne, teljesen az életem részévé vált. Pedig a tanodás évek alatt nem könnyítettem meg az életét. Már az első improvizációs gyakorlatoknál kiderült, hogy velem nem lesz egyszerű dolga, Szabó P. Szilveszter barátommal ugyanis mindig a csínytevéseken járt az eszünk. Az ilyen összejöveteleknek nagyon örülök, mert visszahozzák az emlékeket, a közös élményeket. Olyanok vagyunk ilyenkor, mint egy nagy család” mondta el Miller Zoltán.

 

Oroszlán Szonja élete első nagy szerepét köszönheti a Tanodának.

 

„Bár csak másfél évet töltöttem Mari szárnyai alatt, nagyon sokat tanultam tőle. Itt kaptam életem első főbb szerepét, a Hairben én játszhattam Peggy-t. Persze ehhez teljesen barnára kellett maszkírozniuk, de még azt is nagyon élveztem. Ez a nap nekem is különleges, sok olyan emberrel találkoztam, akit már lassan 20 éve nem láttam, de a beszélgetéseket ott folyattuk, ahol annak idején abbahagytuk és Mari sem változott semmit!”

 

gnm_buli_selfie

 

„Én is rengeteget köszönhetek Mariéknak” – vette át a szót Király Viktor. „A mai napig hasznosítom az iskolában tanultakat, bár nem titok, az elején voltak nagy küzdelmeim. A beszédtechnika órákon időnként nehézségekbe ütköztem, de a harmadik évtől már teljesen felszabadulttá és magabiztossá váltam a színpadon” – nosztalgiázott az énekes.

 

Gór Nagy Mária már az alapításkor tudta, hogy a Tanoda az egész életét meghatározza majd.

 

„Az eltelt 30 év minden pillanatát imádtam. Ennyi szeretetet az ember nem kaphat máshol. Minden tanítványom olyan, mintha a saját gyerekem lenne, követem a pályájukat és büszke vagyok rájuk. Ászok ezek a gyerekek, sikert sikerre halmoznak, és most velem együtt ünnepelnek. Nem tudok elég hálás lenni nekik”mondta könnyekig meghatódva Gór Nagy Mária.


Posted on 2014-04-08 in Színes

Share the Story

About the Author

Back to Top