Marenec Fruzsina balesetet szenvedett Németországban

Hatalmasat ütközött Marenec Fruzsi egy német versenyzővel a Lotus Ladies Cup oscherslebeni második futamán. A SportKlub műsorvezetője ekkor még tudta folytatni a versenyt, azonban az autójáról lerepülő alkatrészek veszélyeztették a többi versenyző épségét, így a lányt kiintették a futamról.

 

PaulDiResta_FruzsiA Lotus Ladies Cup mezőnye a Német Túraautó Bajnokság (DTM) betétfutamaként versenyzett Oscherslebenben, ahol a csinos női pilóták hatalmas népszerűségnek örvendtek.

 

„Végigsétáltunk a boxutcában, ahol egykori Forma 1-es pilóták és a DTM sztárjai is gratuláltak nekünk. Hatalmas élmény volt őket személyesen is megismerni, miközben több tízezer néző figyelt a lelátókon” – árulta el Fruzsi.

 

A vasárnapi futamon Marenec Fruzsina a hatodik helyről rajtolt, majd egy helyet javított is az eredményén, amikor a nyolcadik körben a német Catharina Felser látványosan lelassult és Fruzsi már nem tudta elkerülni az ütközést. A baleset következtében az autó jobb eleje szinte teljesen eltűnt, Fruzsi azonban nem adta fel, és tovább folytatta a futamot. A következő körökben folyamatosan kisebb-nagyobb alkatrészek estek le az autóról, többek között a lámpáját is elvesztette.

 

A műsorvezető tudatában annak, hogy veszélyt jelenthet a tásaira elengedte a mögötte autózó többi versenyzőt és biztonságos lassú tempóra váltott, hogy pontot szerezhessen. Azonban a versenybírók úgy döntöttek, hogy biztonságosabb, ha kiintik őt a futamról.

 

„Csalódott vagyok, mert úgy éreztem, hogy tudom tartani a lépést az élmezőny tagjaival. Szerintem nem rontottam el a féktávot, a német lány egyszerűen lelassult, és már elkerülhetetlen volt az ütközés. Nem adom fel, remélem, hogy Ausztriában a következő versenyen nagyobb szerencsém lesz” – mondta el a SportKlub műsorvezetője.

 

Fruzsi1

 

 

Posted on 2014-05-20 in Sport

Share the Story

About the Author

Back to Top