Még több fronton, még több versenyzővel

2014. január 28-án, a budapesti Expo Congress Hotel „Sky” termében tartotta immár szokásosnak mondható, év eleji sajtótájékoztatóját a H-Moto Team, amely a média összegyűlt képviselői előtt ismertette 2014-es terveit. Az esemény egyben a két új, külföldi szerzemény, Robert Muresan és Riccardo Cecchini hivatalos bemutatása is volt, akik szintén részt vettek a sajtótájékoztatón.

 

Bitter Sándor, Győrfi Alen, Kis Viktória, Nagy Győző, Németh Balázs, Riccard Cecchini, Rizmayer Gábor, Robert Muresan és Sárkány Dezső – ők lesznek 2014-ben a H-Moto Team versenyzői. Elit társaság! Ott van köztük Magyarország elsőszámú utcai motorversenyzője, hazánk egyedüli gyorsasági-motoros Európa-bajnoka, a 2012-es év legjobb magyar női versenyzője, egy jolly joker versenyző-szerelő, az olasz Pedercini Racing Team legfrissebb igazolása, Valentino Rossi földije, egy megszámlálhatatlanul sokszoros magyar bajnok, a jelenkor legjobb román versenyzője, valamint a tavalyi év Superbike magyar bajnoka.

 

Az egy négyzetméterre eső sztárpilóták és tehetségek száma tehát igen magasra rúgott a keddi eseményen, és belegondolni is hátborzongató, hogy ez nem egy szövetségnek vagy a szakágnak volt a sajtótájékoztatója, hanem „csak” egy magyar csapatnak, a H-Moto Teamnek. Egy nagyon sokarcú, mindenhol jelenlevő, de mégis nagyon egységes csapatról van szó. Ezt nem mi mondjuk, hanem az a Riccardo Cecchini, aki most járt életében először Magyarországon.

 

„Először is nagyon szépen köszönöm a H-Moto Teamnek ezt a remek lehetőséget és a bizalmat. Ez az első nem-olasz csapatom, mégis azt kell, hogy mondjam, hogy még soha nem éreztem magam annyira otthon és a helyemen egy csapatban, mint most itt. Rögtön az első találkozásunk alkalmával nagyon szimpatikus volt mindenki, és az almeriai teszten egyből megtaláltuk a közös hangot. Olyan ez a csapat, mint egy nagy család, és ez olyan valami, amiben eddig nem volt részem, és ami nagyon fontos nekem. Örülök, hogy itt lehetek, és igyekezni fogok minél jobb eredményekkel meghálálni a belém vetett bizalmat” – mondta el a szimpatikus 20 éves motoros, aki ugyanabból a városból, Urbinóból származik, mint a kilencszeres világbajnok legenda, Valentino Rossi.

 

H-Moto_Team_2014_csapatbemutato_kep3

 

Cecchini az előző öt idényt a Superstock 600-as En-n töltötte, idén viszont már a FIM Superstock 1000 Kupában fog indulni a H-Moto Team BMW S1000RR motorjának nyergében. Ez lesz az első szezonja 1000 köbcentiméteres motoron, így alapvetően a tanulásról fog szólni ez az év számára, de nagyon nagy tudatossággal és alázattal készül a bajnokság kihívásaira.

 

A H-Moto Team Cecchini mellett további két versenyzőt delegál idén a Superbike világbajnokság egyik fő betétsorozatának számító FIM Superstock 1000 Kupa mezőnyébe. Az egyikük a 2013-as év román Superbike bajnoka, Robert Muresan lesz, míg a másik az a Németh Balázs, aki az előző három évet a Supersport 600-as világbajnokságon versenyezte végig, de korábban 13 futamot már teljesített a FIM Superstock 1000 Kupában is, így ez a sorozat sem lesz teljesen új számára. Balázst a jó nevű olasz csapat, a Team Pedercini szerződtette a 2014-es versenyszezonra, és az ő Kawasakijukkal fog versenyezni, a H-Moto Team hathatós támogatásával. Lesz tehát egy olasz versenyző a magyar csapatban, és lesz egy magyar versenyző az olasz csapatban, de valójában nyugodtan tekinthetünk rájuk csapattársként is, hiszen Balázs tényleg minden támogatást megkap továbbra is hazai csapatától, a H-Moto Teamtől.

 

A korábban a gyorsasági-motoros vb-t is megjárt 25 éves budapesti motoros a keddi sajtótájékoztatón ugyan nem tudott személyesen részt venni, de igazoltan volt távol: tudniillik a Team Pedercini is éppen ezen a napon tartotta hivatalos csapatbemutatóját, és Balázsnak ott volt jelenése. Mindenesetre a Team Pedercini hivatalos sajtóanyagában ő is megszólalt, és ezt mi olaszról nyomban lefordítottuk magyarra. Nincs mese, nemzetközi a csapat!

 

„Nagyon boldog vagyok, hogy mától fogva én is része vagyok a Pedercini csapatnak, és már alig várom, hogy elkezdjük a közös munkát. Az utóbbi években számtalan dobogós helyezést ért el a csapat, és sok tapasztalatuk van ebben a kategóriában, ezért úgy gondolom, minden feltétel adott lesz a jó szerepléshez. Az biztos, hogy én a legjobbamat fogom nyújtani, és remélem, a top5-ben zárom a bajnokságot” – fogalmazta meg ambícióit a 2014-es évre vonatkozóan Németh Balázs.

 

Hasonlóan elszántan készül az idei év kihívásaira Robert Muresan is. Ő a top15-öt veszi célba a H-Moto Team BMW-jének nyergében, ami egy az egyben megegyezik majd a Cecchini által használt technikával. „Üdv mindenkinek, örülök, hogy itt lehetek” – kezdte nyilatkozatát a 2013-as év román Superbike bajnoka. „A H-Moto Teamet egy nagyon profi és jó csapatnak tartom, erről már tavaly is tökéletesen megbizonyosodhattam, hiszen az IMRC futamain, valamint a FIM Superstock 1000 Kupa nürburgringi futamán is az ő színeikben indultam, és nagyon pozitívak voltak a benyomásaim. Ezért nagyon örülök, hogy 2014-ben is a magyar csapatban versenyezhetek, és úgy érzem, együtt elég erősek leszünk ahhoz, hogy odaérjünk a top15-be a FIM Superstock 1000 Kupa futamain. Ez lesz a cél, ezen dolgozunk.”

 

A három FIM Superstock 1000 Kupás menő mellett Bitter Sándor és Kis Viktória is több, rendkívül rangos nemzetközi versenyen fogja képviselni a H-Moto Team színeit. Hazánk elsőszámú utcai motorosa, a 2013-ban a legendás Makaó GP-n törött lábbal a 19. helyen végző, és a MAMS által az Év Visszatérőjének választott Bitter Sándor 2014-ben az Ice Valley színeiben biztosan rajthoz áll a North West 200-on, a Man szigeti TT-n , a Southern 100-on, az Ulster GP-n és a Makaó GP-n is, melyek a világ legrangosabb és leghíresebb utcai motorversenyei. Emellett a Bol d’Or 24 óráson és a németországi 8 órás endurance vb-futamon is tervezi a rajthoz állást, ez utóbbi kettőt már a Quattro csapat színeiben. „2013 egy nagyon jó év volt számomra, és nagyon régen éreztem magam ilyen jó formában. Örülök, hogy törött lábbal is sikerült a 19. helyen végeznem a Makaó GP-n, és elszántan készülök a 2014-es év kihívásaira. Nagyon sok jó lehetőségem van most, és úgy néz ki, a világ legkeményebb utcai motorversenyén, a Man szigeti TT-n is újra elindulhatok. A célom, hogy minden versenyen a top20-ban végezzek. Hálás vagyok a H-Moto Teamnek, hogy itthonról mindenben támogatnak” – nyilatkozta Bitter Sándor.

 

Kis Viktória tavaly a teljes évet kihagyni kényszerült anyagi okok miatt, idén év elején viszont nagyot fordult vele a világ. A MAMS elnöke, Hermann Henrik személyes közbenjárására, a katari szövetség támogatásával elindulhat a Losail Ázsia Bajnokság utolsó három fordulóján, melyek közül az első versenyt február 14-16-án rendezik a katari versenypályán. Wicca (Kis Viktória közismert neve motoros berkekben) nemrégiben a spanyolországi Almeriában teljesített egy kétnapos tesztet csapata, a H-Moto Team jóvoltából, amely során először ült 600-as motoron 1000-es helyett. Idén ugyanis a katari versenyeken, majd a magyar bajnokságban és az IMRC-ben is egy 600 köbcentis Yamaha R6-ossal fog indulni. „Nagyon-nagyon szerencsésnek és boldognak érzem magam. Tudom, hogy ez egy nagyszerű lehetőség, ami ritkán adatik meg az ember életében, úgyhogy igyekszem élni vele. Az almeriai teszt nagyon jól sikerült, öröm volt ilyen hosszú kihagyás után újra motoron ülni. A 600-as technikáról még sokat kell tanulnom, de az első tapasztalataim nagyon pozitívak voltak. Már alig várom az első katari versenyt, ami már itt is van a nyakunkon” – mondta el Wicca. Így bizony, február közepén neki máris éles bevetése lesz, idén elsőként a csapatból. Hölgyeké az elsőbbség!

 

H-Moto_Team_2014_csapatbemutato_kep1

 

Wiccához hasonlóan 1000-es motorról vált 600-asra Győrfi Alen is, aki az előző évek FIM Superstock 1000 Kupás menése után, az idei évnek idehaza, a magyar bajnokság és az IMRC 600-as kategóriájában, szintén egy Yamaha R6-ossal vág neki. „Elsőre sokak szemében visszalépésnek tűnhet ez a váltás, de számomra nem az. A korábbi években jó eredményeim voltak a vb-n, voltam 6. is, és sokáig én voltam a legjobb magyar odakint, de az előző évem sajnos – főleg a sérülésem miatt – nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Ezért most szeretném kicsit megtalálni a régi önmagam, és erre tökéletes lesz az idei év. A 600-as stílus régebben feküdt nekem, bízom benne, hogy ez idén is így lesz, és sikerül elérni célomat, ami a magyar bajnokság megnyerése” – árulta el a 2007-es év 125 köbcentis Európa-bajnoka.

 

Nagy Győző viszont marad az 1000-es motornál, és a magyar bajnokság, valamint az IMRC futamain fog indulni egy Honda CBR1000RR-rel. A csapatot nemcsak versenyzőként, de szerelőként is segítő motoros tavaly csak két futamon tudott rajthoz állni, így ez az év lesz számára lényegében a tanulóév és az igazi átállás a 600-asról az 1000-es motorra. „Tavaly nagyon keveset ültem motoron, úgyhogy az idei év feladata lesz, hogy úgy igazából megvessem a lábam az 1000-es motoron. Májusban lesz az első versenyem, de addig még lesz rengeteg feladatom, hiszen Gayhoffer Gábor szerelőtársammal együtt két héten belül fel kell készítenünk a motort, amivel utána a két külföldi versenyzőtársunkkal együtt spanyolországi teszteken fogunk részt venni” – mondta el Nagy Győző.

 

Ha már a tesztek szóba kerültek, akkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a H-Moto Team jelenleg messze a legjobban áll a magyar csapatok közül a felkészüléssel, és mindent megtesz annak érdekében, hogy versenyzői a lehető legtökéletesebben felkészüljenek a 2014-es szezon kihívásaira. Mint Kelemen Krisztián csapatfőnök a sajtótájékoztató keretében elárulta, Győrfi Alen és Riccardo Cecchini tavaly év végi, illetve Kis Viktória idén januári almeriai tesztjén felül, tervbe van még véve további három spanyolországi teszt, amelyek közül egy februárban, egy márciusban, egy pedig közvetlenül az aragóni Superbike vb-futam előtt kerülne lebonyolításra.

 

Spanyolországi tesztek, olasz és román pilóta, teljes FIM Superstock 1000 Kupa-szezon európai futamokkal, Katar, Man sziget, Makaó – túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az egész világot bejárja idén a csapat, és remélhetőleg a magyar motorsportnak is jó hírét viszik majd mindenhova. A nagy világjárás és a nemzetközi terjeszkedés közben természetesen nem feledkezik meg a csapat a magyar versenyzőkről (a H-Moto 9 versenyzőjéből 7 továbbra is magyar) és a magyar bajnokságról sem, hiszen a már említett Győrfi Alen, Kis Viktória és Nagy Győző mellett Rizmayer Gábor és Sárkány Dezső is 2014-ben is a H-Moto Team színeit erősíti majd a hazai gyorsasági-motoros bajnokságban.

 

További fontos fejlemény a csapat életében a BME Moto Student fiatal mérnökcsapatával kötött együttműködés, melynek értelmében két ifjú mérnökhallgató, Nagy Richárd és Kasler Péter is segíteni fogja a jövőben – főként elméleti – tudásával, és annak gyakorlatba történő átültetésével a H-Moto Team munkáját.

 

2013-ban sikeres évet zárt a csapat, 2014-ben adott a feladat: ezt is túlszárnyalni!

 

Posted on 2014-01-30 in Sport

Share the Story

About the Author

Back to Top