Motorozás 300 ezer magyar szurkoló előtt

HORI6831

 

Május 1-je Magyarországon immár nemcsak a munka, de a motorsportok ünnepévé is vált. A tavalyi sikerre való tekintettel idén megrendezték a Nagy Futam második félidejét, melynek keretében Budapest belvárosát a legkülönfélébb versenyautók- és motorok, illetve repülők lepték el, amiket a legnagyobb sztárpilóták vezettek, szurkolók százezrei előtt.

 

A motorosokat a Talmácsi Racing képviselte. A világbajnok Talmácsi Gábor Bódis Richárddal, Somosi Alexanderrel és a jelenleg az MW Performance színeiben versenyző, ám anno a Talmácsi Motoros Iskolából elinduló Laczkó Mátéval száguldott a szikrázó napsütésben.

 

Talmácsi Gábor

„Ez egy nagyon jó alkalom volt, hogy bemutassam a csapatomat, és számomra is hihetetlenül feltöltő és üdítő érzés volt ennyi ember előtt motorozni. Eleve régen ültem utoljára motoron, úgyhogy már annak örültem, hogy újra motorozhatok, az meg, hogy ennyi fanatikus szurkoló előtt száguldhattunk Budapest utcáin egy ilyen gyönyörű napsütéses napon, egyszerűen csodálatos volt. 2007-ben voltam világbajnok, ami nem ma volt, és nagyon jó érzés azt megélni, hogy még mindig nem felejtettek el az emberek, érdeklődnek felőlem, szeretnek, és szurkolnak nekem és a csapatomnak. Fantasztikus volt látni, hogy ilyen sokan érdeklődnek a motorsportok iránt, és most láthatták és megismerhették a fiatal versenyzőinket, úgyhogy most már tudják, kiknek lehet szurkolni. Nagyon nagy sztárok voltak jelen a rendezvényen, és külön büszke vagyok rá, hogy Felix Baumgartner is odajött a csapatunkhoz, és beszédbe elegyedett fiatal versenyzőinkkel. Rengeteg versenyautót és motort, illetve látványos bemutatót láthattak a nézők. Nekem a legjobban az tetszett, amikor a Wizzair beszáguldott az Európa hajó fölé. Nagyon szeretem a repülőket, úgyhogy én ezt a részét is nagyon élveztem. Nagyon pozitív nap volt, amiből sok energiát tudott meríteni szerintem mindenki, aki ott volt. Elröpült a nap, reggel 9 után csak azt vettem észre, hogy egyszer csak délután 6 lett, de végig nagyon jól éreztük magunkat. A jövőben is nagyon szívesen veszünk részt hasonló, fantasztikus rendezvényeken, és nagyon jó kezdeményezésnek tartjuk, hogy a munka napján ilyen csodálatos show-val lepték meg a magyar embereket.”

 

Posted on 2014-05-05 in Sport

Share the Story

About the Author

Back to Top