Németh Balázs Misanóban és az összetettben is a top10 kapujában

Nemeth_Balazs_Misano_futam_kep2

 

A Pedercini Racing Team Kawasaki ZX10R versenygépét terelgető Németh Balázs célja a versenyt megelőzően az volt, hogy a top10-ben végezzen a FIM Superstock 1000 Kupa idei negyedik misanói futamán. Noha erről a célkitűzéséről egy hajszállal lemaradt, így is pozitív hétvégét tudhat maga mögött, hiszen 11. helyének köszönhetően a bajnoki tabellán is megszilárdította 11. helyét.

 

A 26 éves magyar motoros a 12. helyről várhatta a misanói futam rajtját, és noha az első körben többször is változott helyezése, ám a verseny nagy részében ebben a pozícióban haladt. Egy idő után azonban elkopó abroncsai miatt tempót, és 4 körrel a leintés előtt egy pozíciót is veszített, így a 13. helyen haladt, amikor egy szabadkártyás helyi menő bukása miatt belengették a piros zászlót, ami egyúttal a verseny idő előtti végét is jelentette. A szabályok értelmében az előző teljesített kör befutója alapján hirdettek végeredményt, akkor pedig Balázs még a 12. helyen iparkodott, és mivel a piros zászló okozójának előző körös helyezését természetesen nem vették figyelembe a végeredmény megállapításakor, így a magyar pilóta végül a 11. helynek örülhetett.

 

Az így megszerzett pontoknak köszönhetően Balázs jelenleg 22 pontjával a 11. helyet foglalja a bajnoki tabellán, azonos pontszámmal az őt a 10. helyen megelőző brit Smithszel, aki idén állt már dobogón is.

 

Németh Balázs

„A rajtom szerintem nem sikerült rosszul, de az első két kanyarban a nagy tülekedésben veszítettem néhány pozíciót. Ezeket még az első körben sikerült visszavennem, úgyhogy a második kört már ugyanabban a pozícióban kezdtem meg, ahonnan elrajtoltam, a 12. helyről. Utána 4-5 körig sikerült elég jó tempót diktálnom, és jöttem föl az előttem levőkre. Aztán viszont a 6-7. kör táján sajnos kezdett nagyon elfogyni a hátsó gumim. Láttam, hogy a többiek is szenvednek ugyanettől a problémától, de azt tapasztaltam, hogy nekem olyan helyeken is elúszott a motor hátulja, ahol másoknak nem. Volt olyan kigyorsítás, ahol nagyon minimális gázadásra is elment a hátulja, kétszer majdnem el is estem emiatt, de végül sikerült végigteljesítenem a futamot, és újabb pontokat szerezni a bajnokságban. A végén volt egy kis szerencsém is, mivel az egyik éllovas versenyző bukása miatt piros zászlóval leintették a versenyt, amikor még 4 kör volt hátra, és én akkor őszintén szólva már nagyon szenvedtem a gumikon, úgyhogy ez most segített egy picit. Ráadásul, így az előző kör sorrendjét vették alapul, és az alapján hirdettek végeredményt, így még vissza is nyertem egy pozíciót, és nem számított, hogy utána megelőzött még egy vetélytársam. Örülök a 11. helynek és a pontszerzésnek, de szerettem volna ennél kicsit előrébb végezni, a top10-ben. A tempó az elején jó volt, ezért bízom benne, hogy a következő versenyre sikerül megoldást találnunk a hátsó gumikopásra, persze az is lehet, hogy bebizonyosodik, hogy ez csak itt jelentett problémát mindenkinek a nagy hőség miatt. A versenyen egyébként más beállításokkal mentem, mint az időmérőn, mivel a warm up-on kipróbáltunk egy új megoldást, ami jónak tűnt, hiszen használt gumikon is közel olyan időt futottam, mint szombaton az időmérőn. De valószínűleg ez is okozhatta a problémát, mivel reggel még hidegebb volt, és hiába működött jól akkor az a beállítás, a versenyen a nagyobb melegben már nem bírták a hátsó gumik. A legfontosabb, hogy megint sikerült pontokat szereznünk, és az összetettben is közelebb kerültünk a top10-hez, hiszen már azonos pontszámmal állunk, mint a 10. helyezett versenyző.”

 

Posted on 2014-06-23 in Sport

Share the Story

About the Author

Back to Top