Rapport Richárd Európa-bajnok!

Nem akármilyen eredménnyel tette fel a koronát 2013-as teljesítményére Rapport Richárd: a Felix Promotion menedzserirodával együttműködő sakkozó megnyerte Varsóban a Rapid Európa-bajnokságot.

 

A legfiatalabb magyar nagymester három napot töltött el Lengyelországban, először a schnell Európa-Bajnokságon szerepelt. A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által nemrégiben bevezetett schnell Élő-pont alapján Ricsi (2598) a 18. kiemeltként szerepelt a 437 versenyzőt, közülük 47 nagymestert felvonultató megmérettetésen. A szabályoknak megfelelően egy-egy parti három percig tartott, amihez lépésenként két másodpercet hozzáadtak, az első lépéstől a játszma végéig.

 

Fotó: www.poloniachess.pl

 

Ricsi végig nagyon jól állt, az utolsó, 11. fordulóban győzelme esetén még a második helyet is megcsíphette volna, de végül jó állásból kikapott, így 16.5 pontjával a még szintén nagyon előkelő, negyedik helyen végzett. A kiemeléséhez képest már ez is nagyon szép eredmény, aminek lehetett őszintén örülni, de ekkor még talán ő sem sejtette, hogy a java még hátravan…

 

Következett ugyanis a Rapid Eb, ami még az előzőnél is sokkal több sakkozót mozgatott meg: ezúttal 747-en neveztek és ismét 47 volt közülük nagymester. Itt a 11. kiemelt volt Ricsi, a 15 perces partik során, melyeken 10 másodpercet adtak hozzá lépésenként az alapidőhöz. Egy évvel ezelőtt is már a tizedik helyen végzett honfitársunk, aki így bízott a szép eredményben.

 

A hatalmas verseny első fordulójától az élen állt a 17 éves sakkozó, az első napon mind a hét játszmáját megnyerte. Remek formája másnapra is kitartott, egyszer nyert, három alkalommal pedig remizett, ami, mint kiderült, elég volt neki az első helyhez. Holtversenyben végzett az élen, de magasabb Élő-átlaga miatt Ricsi lett az Európa-bajnok!

 

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni Ricsiről, hiszen nagyon erős mezőnyben sikerült végig vezetve, magabiztos játékkal megszereznie a kontinensbajnoki címet” – árulta el nekünk a sakkozó szakmai menedzsere, dr. Flumbort András. „11 forduló alatt 9.5 pontot szerzett, ez szerintem mindent elmond a teljesítményéről, ráadásul neki volt a legerősebb átlaga a mezőnyben, mely a holtverseny eldöntésénél döntőnek bizonyult. Külön kiemelném Korobov Anton, a schnell Európa bajnok elleni remek győzelmét sötéttel, valamint Anand szekundánsa, a lengyel Wojtaszek ellen szintén sötéttel aratott győzelmét. Örömteli, hogy ezzel 2661-es rapid Élője jelentősen emelkedni fog, így már megközelíti 2687-es klasszikus Élő pontszámát. Ezzel a remek eredménnyel Ricsi megmutatta, hogy a gyorsabb tempó mellett is kiválóan számol, az Európa bajnoki címnek pedig óriási presztízsértéke van, ami további nagy versenyekre jelentheti a belépőt Ricsi számára”.

 

Ricsi 2013-as éve ezzel a hatalmas sikerrel véget is ért, aztán januárban végre következik a világ legrangosabb szuperversenye Wijk aan Zeeben, ahol ezúttal az A csoportban szerepel a legjobbak között.

 

Posted on 2013-12-17 in Sport

Share the Story

About the Author

Back to Top