Tamás István az AGRO.bio kereskedelmi és marketing igazgatója

Tamás István (53) tölti be 2014. június 1-jétől az AGRO.bio Hungary Kft. kereskedelmi és marketing igazgatói posztját.

 

Tanulmányait a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen kezdte, ahol 1991-ben növényvédelmi szakmérnökként végzett, 2008-ban pedig a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján megszerezte a marketing szakértői végzettséget. Pályafutását 1983-ban a Mezőtek Rt.-nél növényvédelem és növénytermesztés területén kezdte önelszámoló egységvezetőként. 10 évvel később területi képviselő lett 5 megyében a Kwizda Agro Hungary Kft.-nél. 2006-ban kinevezték a vállalat kommunikációért és stratégiáért felelős marketing vezetőjének és emellett saját kérésére továbbra is ellátta a Komárom-Esztergom megyei terület képviseletét (ahol azóta is a legnagyobb piaci részesedése van a cégnek).

 

A 2014. június 1-jén történt kinevezését elsősorban kreativitásának és 30 év alatt felhalmozott – a növényvédőszerek piacán és a marketing stratégia, termékbevezetések kidolgozásában szerzett – szakmai tapasztalatának, hazai végfelhasználói és nemzetközi kapcsolatainak köszönheti. Kereskedelmi és marketing igazgatóként az AGRO.bio-nál elsődleges feladatának tekinti a brand, márkaismertség erősítését, a cég forgalmának és piaci jelenlétének növelését hatékony edukációs eszközökkel, portfolióbővítéssel, a stratégiai kapcsolatháló szélesítésével, valamint szakmailag kiváló és lojális értékesítő csapat kialakításával és működtetésével – amelyhez elmondása szerint az alapok már adottak. Munkája során arra törekszik, hogy a társaság a termékközpontúságból a megoldás centrikus értékesítés felé vegye az irányt.

 

„Igazán izgalmas feladatot vállaltam el, hiszen az AGRO.bio küldetése, hogy megértesse a termelőkkel: aki a talaj egészségi állapotára gondol és abba fektet, az egyúttal a jövőbe fektet. Egy olyan jövőbe, ahol gyerekeink és unokáink is egészséges élelmiszereket tudnak majd előállítani és fogyasztani” – mondta Tamás István. Majd hozzátette: ezekkel a termékekkel, lényegesen kisebb környezeti terhelés mellett kiváló terméseredmények érhetőek el. A baktériumok a földi élet alapját jelentik, a fenntartható mezőgazdaság szakértőjeként az AGRO.bio pedig ehhez kínál megoldásokat azáltal, hogy termékei használatával megpróbálja visszaállítani a természet egyensúlyát a talajban.

 

Tamás István angolul beszél; nős, 3 gyermek édesapja, szabadidejében teniszezni és főzni szeret.

 

Posted on 2014-06-16 in Itthon

Share the Story

About the Author

Back to Top