Tíz éves a Körúti Színház

Tíz évvel ezelőtt, 2004-ben alapította meg Galambos Zoltán, színész, rendező, a Madách Színház volt tagja azt a társulatot, amely az évek alatt Putnoktól Pécsváradig Zalaszentgróttól Mátészalkáig szinte minden színházjátszó helyen megfordult.

 

Az igazgató annak idején a tájelőadásokban látta azt a csodát, amelyre az egész életét feltette. Ars poétikájának azt vallja: Mindig imádtam a Madáchos tájelőadásokat. Megérkezni valahová és este hétre egy üres színpadon csodát tenni, a kies nézőtérre boldog arcokat varázsolni! Eldőlt bennem: én ezt akarom csinálni! Lehet, hogy tényleg magammal tudok ragadni embereket, mert mindenki jött első szóra és az első kérdés mindig az volt mit és csak a sokadik, hogy mennyiért. Voltak, akiket elvesztettem az évek folyamán, ezt nagyon sajnálom! De akik maradtak, vagy újonnan jöttek, remélem mind a barátaim. Jó velük dolgozni, jó velük élni.

 

Az elmúlt tíz évben több mint 900 előadáson tapsolhatott a mintegy 350 000 néző. A társulatban olyan színészkirályok is szerepet vállaltak, mint Koncz Gábor, Tahi- Tóth László, Koltai Róbert, Kautzky Armand, Esztergályos Cecília, Frajt Edit, Pécsi Ildikó, Vándor Éva. Ma 20 db színművel járja a vidéket a színház, köztük a legnagyobb sikerrel, telt házak előtt játsszák a Mezítláb a parkban és az Én és a kisöcsém című darabokat, főbb szerepekben Koncz Gáborral, Kautzky Armanddal, Frajt Edittel, és Pikali Gerdával, valamint Koltay Róberttel, Gyebnár Csekkával, és Fila Balázzsal.

 

A színház a Mátyásföldi Erzsébet ligeti színházban április 25-én a Katyi c, darab bemutatójával ünnepli születésnapját. A hasonló című film főszerepét – amelyet annak idején Tolnai Klári játszott, most a színház saját felfedezettje, és fiatal feltörekvő tehetsége Placskó Emese, Mály Gerő emlékezetes alakítását pedig a színház oszlopos tagja a kiváló Tahi Tóth László alakítja.

 

Posted on 2014-04-11 in Itthon

Share the Story

About the Author

Back to Top